Himnusz

Freude, schöner Götterfunken,
Tochter aus Elysium,
Wir betreten feuertrunken
Himmlische, dein Heiligtum.
Deine Zauber binden wieder,
Was die Mode streng getellt,
Alle Menschen werden Brüder,
Wo dein sanfter Flügel weilt.

Chor

Seid umschlungen, Millionen!
Diesen Kuß der ganzen Welt!
Brüder - überm Sternenzelt
Muß ein lieber Vater wohnen.

Wem der Große Wurf gelungen,
Eines Freundes Freund zu sein,
Wer ein holdes Weib errungen,
Mische seinen Jubel ein!
Ja - wer auch nur eine Seele
Sein nennt auf dem Erdenrund!
Und wer's nie gekonnt, der stehle
Weinend sich aus diesem Bund!

Chor

Was den großen Ring bewohnet,
Huldige der Sympathie!
Zu den Sternen leitet sie,
Wo der Unbekannte thronet.

Freude trinken alle Wesen
An den Brüsten der Natur,
Alle Guten, alle Bösen
Folgen ihrer Rosenspur.
Küsse gab sie uns und Reben,
Einen Freund, geprüft im Tod,
Wollust ward den Wurm gegeben,
Und der Cherub steht vor Gott.

Chor

Ihr stürzt nieder, millionen?
Ahnest du den Schöpfer, Welt?
Such ihn überm Sternezelt,
Über Sternen muß er wohnen.

Freude heißt diestarke Feder
In der ewigen Natur.
Freude, Freude treibt die Räder
In der großen Weltenuhr.
Blumen lockt sie aus den Keimen,
Sonnen aus dem Firmament,
Sphären rollt sie is den Räumen,
Die des Sehers Rohr nicht kennt.

Chor

Froh, wie seine Sonnen fliegen
Durch des Himmels prächt'gen Plan,
Wandelt, Brüder, eure Bahn,
Freudig wie ein Held zum Siegen.

Aus der Wahrheit Feuerspiegel
Lächelt sie den Forscher an.
Zu der Tugend steilem Hügel
Leitet sie des Dulders Bahn.
Auf des Glaubens Sonnenberge
Sieht man ihre Fahnen wehn,
Durch den Riß gesprengter Särge
Sie im Chor der Engel stehn.

Chor

Duldet mutig, Millionen!
Duldet für die beßre Welt!
Droben überm Sternenzelt
Wird ein großer Gott belohnen.

Göttern kann man nicht vergelten,
Schön ist's, ihnen gleic zu sein.
Gram und Armut soll sich melden,
Mit den Frohen sich erfreun.
Groll und rache sei vergessen.
Unserm Todfeind sei verziehn,
Keine Träne soll ihn pressen,
Keine Reue nage ihn.

Chor

Unser Schuldbuch sei vernichtet!
Ausgesöhnt die ganze Welt!
Brüder - überm Sternenzelt,
Richtet Gott, wie wir gerichtet.

Freude sprudelt in Pokalen,
In der Traube goldnem Blut
Trinken Sanftmut Kannibalen,
Die Verzweiflung Heldenmut -
Brüder, fliegt von euren Sitzen,
Wenn der volle Römer kreist,
Laßt den Schaum zum himmel spritzen:
Dieses Glas dem guten Geist!

Chor

Den der Sternen Wirbel loben,
Den des Serphs Hymne preist,
Dieses Glas dem guten geist
Überm Sternenzelt dort oben!

Festen Mut is schweren Leiden,
Hilfe, wo die Unschuld weint,
Ewigkeit geschwornen Eiden,
Wahrheit gegen Freund und Feind,
Männerstolz vor Königsthronen -
Brüder, gält es gut und Blut -
Dem Verdienste seine Kronen,
Untergang der Lügenbrut!

Chor

Schließt den heil'gen Zirkel dichter,
Schwört bei diesem goldnen Wein,
Dem Gelübde treu zu sein,
Schwört es bei dem Sternenrichter!

Lángolj fel a lelkünkben szép
Égi szikra szent öröm,
Térj be hozzánk drága vendég,
Tündökölj ránk fényözön.

II: Egyesítsed szellemeddel,
Mit zord erkölcs szétszakít,
Testvér lészen minden ember,
Merre lengnek szárnyaid.:II

Gyúlj ki, égi szikra lángja,
szent öröm, te drága, szép!
Bűvkörödbe, ég leánya,
ittas szivünk vágyva lép.
Újra fonjuk szent kötésed,
mit szokásunk szétszabott,
egy-testvér lesz minden ember,
hol te szárnyad nyugtatod.
Milliók ti, kart a karba!
Gyúljon csók az ajkakon!
Túl a csillagsátoron
él mindnyájunk édesatyja!

Ha célt ért a férfi végül:
társa mellett hű barát,
s kedves nőt nyert hitveséül,
zengje vélünk víg dalát,
s minden szív, ha dobban érte
szív csak egy a földtekén!
Ám ki ezt még el nem érte,
sírva fusson el szegény.
Mind a roppant kör lakóit
szent rokonszenv hassa át!
Csillagokba vonz át
a rejtelmes égi trónig.

Isszuk mind e drága nedvet
a természet keblein.
Jók és rosszak ott repesnek
könnyű rózsaléptein.
Zsenge fürttel, csókkal áldott,
szív hű lángra tőle gyúl;
kéjben úsznak a parányok,
s kerub zengi: szent az Úr!
Milliók ti, porba hulltok?
Érzed, élet, alkotód?
Rejtik őt a csillagok!
Sátrukon túl, él az Úr ott!

Ő a rugó, ő az élet,
ösztökéje: az öröm;
tőle, tőle jár a létnek
óraműve bölcs körön;
csíra szárba tőle szökken,
mennynek napja tőle kél;
szférákat hajt mély ködökben,
hova látcső el nem ér.
Boldogan, mint napja lobban
s száll az ég dús térein,
járjatok ti, véreim,
mint a hősök utatokban.

Az igazság tükre mélyén
a tudóssal szembenéz.
Hív erénye sziklaélén
óvja azt, ki tűrni kész.
Fönn a hitnek fényes ormán
lengedeznek zászlai,
s látni ot a szív omoltán
angyalok közt állani.
Milliók ti, tűrjetek csak,
míg a jobb kor napja gyúl.
Csillagsátron túl az Úr
megjutalmaz érte egy nap.

Isteneknek nincs mit adni;
istenülni nagy dolog.
Gyász, szegénység, jöjj: vigadni
várnak ím a boldogok!
Fátyol hulljon bűnre, bajra,
ellenednek megbocsáss:
szívét többé könny ne marja,
ne rágódjék rajta gyász.
Adóskönyvünk elenyésszen,
béküljön meg, aki él.
Mint mi egymást, úgy itél
minket Isten fenn az égben.

Szent öröm vet borba lángot;
arany fürtünk nedve bő;
békét isznak kannibálok,
hősi vért a kétkedő.
Ünnepeljünk mind felállva,
Míg a kelyhünk körbe megy.
Csapjon égig habja lángja!
Áldjuk a Jó Szellemet!
Kit a csillagár dicsér fenn
és szeráfok zengenek:
áldjuk a Jó Szellemet
csillagsátrán túl az égben!

Bátor szív a szenvedésben,
oltalom, ha árva hív,
sírig hűség esküvésben,
mindig nyílt és tiszta szív,
trón előtt is férfi-fenség,
vér, vagyon kell érte bár,
szolgálatnak hű fizetség,
s árulónak rút halál!
Mondjuk e szent kört bezárva
tűz borunkra esküvést,
híven álljuk e kötést;
esküdjünk az ég Urára!