Himnusz

A himnusz, mint minden műalkotás, nemcsak azt a jelentést hordozza, amelyet a szövegét alkotó szavak mint stíluselemek hordoznak, hanem másodlagos, járulékos jelentése részben a kontextushoz, azaz a keletkezési környezethez kapcsolódik, részben bedig a befogadóinak világához. A járulékos jelentés megvilágítása sokkal érdekesebb, mint a keletkezésből adódó jelentésé: itt derül ki ugyanis, hogy mennyire számít a befogadói hagyomány! Ez alatt azt érjük, hogy egy közösség számára fontos szöveg értelmezésekor kikerülhetetlen a közösség megvilágítása. Mivel pedig a himnuszok közösségi énekek is, ezért szükséges lesz a közösségről is szólnunk.

A szakralitás vagy másként a szentség nagyon fontos jellemzője egy közösségi szövegnek. Maga a közösség fogalma is olyan absztrakció eredménye, amely a természetfölöttivel való kapcsolatot jelenti, ezért természetes, hogy a közösségi szöveg jelentésében is fellelhetjük a természetfölöttivel, a természetfölötti lénnyel, vagy legalábbis valamiféle természetfölötti, absztrakciós értelmezéssel való kapcsolatot. A közösségi összetartozás archaikus felfogása összefonódik a természetfölötti világ lényeihez való rendeltség tudatával. Nem véletlenül jelenik meg a kiválasztottság, de legalábbis a kedvezettség gondolata.
A közösség természetfölötti egységét már kialakulása is jelzi. Gondoljunk arra, hogy már a nemzetség mint közösségi keret is olyan személy leszármazásához vezeti vissza az archaikus idők nagycsaládjainak összetartozását, akiről - az írásos történelem előtt vagyunk - csak és legfeljebb szájhagyományból tudhatunk. A kialakuló nemzetségi hiedelemvilágben a jelenben megfigyelhető személyes tulajdonságokat megpróbálják valamilyen leszármazással (és/vagy újjászületéssel) magyarázni. Történészi közhely, hogy a törzsi keret már nem vérségi; az esetleges mondák a szomszédsági összetartozás elfedésére, megerősítésére szolgálnak - a kialakuló mi-tudat egyre erősebben kötődik valamiféle transzcendens magyarázathoz. A néppé szerveződő, törzsszövetségi, pre-állami keretekben élő közösség összetartozását kifejezheti a közös vallás, amelynek istenei, lényei elgondolkodtató hierarchiává állnak össze. S a mitológia egysége majdnem minden esetben a nép kialakult egységét jelenti. Ha egy másféle értelmezés alapján közelítem meg a közösséget, akkor kizárhatom ugyan a természetfölötti lény vagy lények általi meghatározottságot, de az absztrakciót nem: azaz minden közösség úgy szerveződik közöséggé, hogy valamiféle elvont értelemben lévő, vett normarendszert fogad el érvényesnek. S ha szigorúan csak a közösségszerveződő erőkre, tényezőkre gondolunk, akkor nagy különbséget nem fedezhetünk fel a különféle módon szerveződő közösségek között. Ez nem azt jelenti, hogy például a vallásos közösségek természetfölöttivel való kapcsolatot jelenti, úgy szerveződnek, mint a nem vallásos közösségek, hanem azt, hogy a közösségszerveződésnek olyan jellegzetességei vannak, amelyek a közösség jellegétől függetlenek.

A közösségi lét szertartásos és/vagy ünnepélyes kinyilvánítása nemcsak a közösség természetfölötti eredetét jelenti, hanem azt is, hogy az adott közösséghez tartozó (beavatott), az adott közösségi megnyilvánulásban aktívan résztvevő (táncoló, éneklő, imádkozó) egyed is kapcsolatba lép a természetfölötti lénnyel, illetve a közösség múltbéli, immár transzcendentalitásba került tagjaival.