A kosarad üres
Himnusz
|
A Hymnus értelmezésében sokat segít a később, ám ugyanabban az esztendőben írt (és a középiskolás szöveggyűjteményekben hozzáférhető) Vanitátum vanitás című vers. A két vers közös történelemfilozófiai gondolata
Herder
nézeteire vezethető vissza: a történelmi fejlődés ciklikus: részben körkörös, részben a természetben megfigyelhető szakaszokra tagolható (lásd az évszakok váltakozása vagy az életfejlődés szakaszai) - s mint ilyen az egyed, de talán a közösség szempontjából nézve is befolyásolhatatlan. Ugyanakkor esetenként kitapintható valamiféle transzcendencia emberi logikával fölismerhető érvényesülése - amit a hívő Kölcsey a vallás emberképével és az emberi történelemre való felfogásával magyaráz. Úgy véljük, hogy Kölcsey felfogása szerint a történelmi fejlődésnek olyan - az embertől független - logikája van, melyet annak elszenvedő alanya és szereplője a Sorssal, a Végzettel azonosít.
Ez az elvonatkoztatott (és a közfelfogásban megszemélyesülő) törvényszerűség a történelem eseményeiből kellő kutatás után azonosítható (anélkül azonban, hogy a jövőre irányuló befolyásoló ereje és mértéke felismerhető lenne); mint ilyen azonban az ember számára beláthatatlan és befolyásolhatatlan. Viszont Isten a maga mindenhatóságában a történelem, a sors fölött áll (figyelem: a görögöknél, az antikvitásban az istenek is alá voltak rendelve!), tehát az Ő akarata és hatalma esetenként megváltoztatja, megváltoztathatja a történelmi szükségszerűség érvényesülését. Így lesz Kölcsey istene nem a tételes vallások áldozatokkal befolyásolható személyes Gondviselése, hanem olyan Princípium, melynek lényéből fakadó tisztje őrködni az erkölcsi világrenden, hogy azt semmivé ne tegye kirívó igazságtalanság (már-már
I. Kant
felfogása felé hajlik).
A közösségteremtődés szempontjából meg kell említeni, hogy ez a felfogás egybeesik a magyar reneszánsz protestáns gondolkodóinak felfogásával: a haragvó Isten a magyarság bűneiért sújtja azt a szenvedések sorozatával. Hasonlóan gondolkodik a 17. század jeles gondolkodója, Zrínyi is, aki a magyarság szenvedéseit összekapcsolja a megváltásra váró (és arra esetleg érdemes) zsidóság analógiájával, eljutva odáig, hogy áldozatunkat fogadja el az Úr. De említhetném akár
II. Rákóczi Ferenc
későbbi Vallomásait, amelyek azt tanúsítják, hogy milyen szoros és szigorú erkölcsi követelményrendszer határozta meg a vezérlő fejedelem életét és tetteit.
Kölcsey a szöveg szerint úgy látja, hogy az áldó és haragvó Isten ószövetségi alakjának valamiféle antik-görögös mértéktartással kellene élnie: a bűnhődés mértéke már meghaladta a vétkekét; a fölboruló egyensúlyt a szánó Istennek kell helyreállítania, akinek ez egyébként semmiféle erőfeszítésébe nem kerülne, hiszen nemcsak az ember, hanem a történelem fölött is áll. Nagyon érdekes, hogy az elhallgatás is közösségépítő fogás: nemcsak a cenzúrát kikerülő alcímre gondolok, hanem arra, hogy nem nevezi meg a legfontosabb bűnöket - de a hallgató, olvasó, éneklő (már ha végig énekli) befogadó pontosan tudja, hogy melyek ezek: egyrészt az istentől, a vallásos élettől való eltávolodás (e nélkül ugyanis nem lehetne szerepeltetni a haragvó Istent - himnuszi kötelező közhely), másrészt a széthúzás, a pártoskodás, az egyenetlenség (ezt fejti ki bővebben, több versszakban).
Végül megemlítem, hogy imaformájú a himnusz. A többes szám első személyű alakok önmagában is a mi-tudatot erősítik, ennek érzelmi hőfokát növeli a bűnvallás, a bűnbánat és a föloldozásba vetett hit vallásos heve. S ha arra is gondolunk, hogy a "parasztdal tónját" találgató, a népköltészet megtartó erejében hívő költő még a kanásztánc ősi ritmusát is belopta a versbe, hogy az "anyanyelvi hallást" is hozzábilincselje (
Szörényi László
figyelt fel arra, hogy a Himnusz ritmusa egyezik a Megismerni a kanászt... ütemezésével) - akkor méltán állíthatjuk: a Hymnus nemzeti-népi hazafias költeménynek készült.
Aki végigolvassa most újra a verset, az rádöbbenhet arra, hogy csekei, sokak szerint sértődős magányában mennyire ügyelt arra, hogy olyan verset alkosson, amely nem sérti sem a vallási felekezetek, sem a különféle világnézetek, politikai és/vagy más elvek alapján kristályosult vagy éppen most kristályosodó csoportok érdekeit! Sőt: még a velünk, a mellettünk élő népek, nemzetiségek - de akár az európai népek, az emberiség érdekeit sem. Védelem, jó kedély (sztoicizmus és hit) és a bőség: az isteni irgalom nevelje a népet (aki azért maga is szorgoskodjon - lásd későbbi verseinek tanúsága: Huszt, Zrínyi második éneke).
A vers 1828. decemberében, az Auróra 1829. évi kötetében jelent meg először. Sokáig csak az értő olvasók becsülték, Kölcsey közéleti aktivitása és a reformkori küzdelmek elfedték jelentőségét. Vörösmarty Szózatja már második megzenésítésében kering az országban, amikor Bartay András 1844. 02. 29-én "20 arany pályadíjat tűz ki a legjobb népmelodiáért - Kölcsey Ferencz koszorús költőnk' 'Hymnusára' ének és zenekarra téve. "(Honderű, 1844. március 9.) Gárdonyi Géza az Erkel emlékkönyvben (Bp., 1910.) az idős zeneszerző visszaemlékezése nyomán így szövi anekdotává a Pozsonyban - az országgyűlésen - tartózkodó művész életében (s a himnuszunk létében) oly fontos 1844. késő telének eseményeit:
|
|
A benyújtott pályaművön a jelige: "Itt az Írás, forgassátok / Érett ésszel, józanon"
Kölcsey
[a Vanitátum Vanitásból - Á.K.].
A pályadíjat "egyhangúlag" Erkel Ferencé nyerte, 13 pályázatból. Hátra volt még a betanítás, hogy aztán július 2-án a Nemzeti Színházban felhangozzék először a nagyközönség előtt. Erről részletező híradásunk nincs, viszont van az első nyilvános, szabadtériről! 1844. augusztus 10-én az óbudai hajógyárban vízre bocsátják a "Széchenyi" gőzhajót. "Erőteljes diapasonokban kezde zengeni ama fölséges néphymnus, mellyet Kölcseynk és Erkelünk' egyesült lantjaik teremtének. Szent lelkesedés rezgé át a hallgatóságot, az erősmellű férfi és a csengő hangú énekesnők' minden szavára, melly erélyezve az érczhangszerek; teljes harmoniája által, valóságos nemzeti hymnusszá magasult" (Honderű, 1844. augusztus 17.)
A nemzeti himnusszá válás azonban még messze volt, bár még az év augusztusában már egyházi ünnepség keretében is megszólalt Erkel muzsikája: a pesti polgári őrhad Rákos mezeji zászlószentelésén. Szűz Mária mennybemenetelének és Szent István halálának ünnepe tovább emelte a zenemű jelentőségét. A következő fontos dátum 1845. május 16. Deák Ferenc és Vörösmarty Mihály erdélyi körútja során (ennek politikai jelentőségére itt nem térünk ki) Kolozsvárott így ünnepelt a közönség:
"Több mint száz fáklya' világánál a' helybeli hangászkar... megdicsőült Kölcseynk hymnuszának a' tisztelgő fiatalság általi eldallása... [A fáklyászenére válaszoló Deák Ferenc] beszéde' alapjául az eldalolt hymnusz' azon szavait: 'megbűnhődte már e' nép a' multat 's jövendőt' választja." (Erdélyi Híradó - Pesti Hírlap, 1845. május 27.) befejezésül: 1848.08.20-án először csendül fel állami hivatalos rendezvényen a Mátyás templomban. |
;){kind=link}
;){kind=link}
;){kind=link}
;){kind=link}
;){kind=link}
;){kind=link}
;){kind=link}
;){kind=link}
;){kind=link}
;){kind=link}