Himnusz

Ez a himnusz azért kerül említésre, mert egyrészt az önálló himnuszok egyike, másrészt pedig a térségünket hosszú időn át összekötő államalakulat jelképe volt.

Gott erhalte, Gott beschütze (1791./1854.)

Tartsa Isten, óvja Isten

Az osztrák néphimnusz szövegét, I. Ferenc császár és király személyéhez kapcsolódva Lorenz Leopold Haschka 1791-ben írta. Ezt a szöveget - amit a fentiben is olvashatunk már - 1854-ben Johann Gabriel Seidl írta át. A legrégibb osztrák himnusz a "Gott erhalte Franz den Kaiser" (Isten tartsd meg Ferenc császárt...) című dal volt, amelyet nyilvánosan először 1797. február 12-én énekeltek, s amelynek zenéjét a nagy osztrák zeneköltő, Franz Joseph Haydn komponálta, felhasználva benne burgenlandi népdalmotívumokat.
A dalnak az osztrák nemzeti öntudatot kellett szolgálnia a napóleoni háborúk idején. A himnuszt első formájában 1835-ig énekelték.

I. Ferdinánd (1835-1848) uralkodása alatt egy új szöveg keletkezett, amely olyan szavakkal kezdődött, amelyek az új császárt istenítették. december 2. után, I. Ferenc József (1848-1916) trónra lépésével egy időre visszatértek az eredeti szöveghez. 1854-ben azután egy pályázatkiírás alapján nyomatékosan kérték: olyan szöveget kell alkotni, amelyben az uralkodó neve nincs említve, hogy ne változzon minden tróncserével a szöveg. Ekkor fogadják el, legfelsőbb császári kézirattal J. G. Seidl új szövegét. Ebben a formában maradt fenn a dal az Osztrák-Magyar Monarchia végéig - s lett egyedül minden Monarchiába tartozó népnek kizárólagosan hivatalos himnusza (az adott nemzeti, nemzetiségi népénekekkel, nemzeti énekekkel, hazafias dalokkal nem foglalkoztak).

Ha összevetjük a hivatalosan elhangzó első versszakot a többé-kevésbé mintának tekintett angol szöveggel, akkor a hasonlóságok után nagyon hamar fölfigyelhetünk a különbségre: más az alattvalói viszony, mint az angoloknál! Sokkal határozottabban támaszkodik a vallásos érzületre (a "szent hit" itt a katolikus vallást takarja - a birodalom lakónak jelentős aránya nem volt az). Megjelenik az amonnan hiányzó paternalizmus ("Ossza bölcs parancsszavát") - s ez bizony hosszú távon - és a 19. századi történelem ismeretében méltán megkérdőjelezteti a következő két sor lojalitását, alattvalói hűségét.
A befejező két sor a specifikus magyar fordítás leleménye: 1854-ben senki nem azonosulhatott nemzetiségi és humanista erkölcsi nézeteinek megtagadása nélkül ama "égi kéz" egyesítésével - s még 1867 után is maradhatott fenntartás az énekesben. S ezzel eljutottunk a legfőbb problémához: megkérdőjeleződött az azonosulás, elveszítődött és/vagy létre sem jött az a szakrális színezetű érzelmi kapcsolat, amely összetartaná a közösség tagjait. Ha semmi mást sem vennénk figyelembe, akkor sem jósolnánk nagy jövőt ennek a közösségnek. Érdemes lenne odafigyelni az egyes nemzetiségek hazafias dalaira, hogy milyen szöveggel énekelték például a közkedvelt Dombrowski mazurkát - lehet, hogy többet megtudnánk a Monarchiáról, mint a középiskolai történelemkönyvekből.