Himnusz
Az angol himnusz
Az angol himnusz nemcsak a legrégebbi himnuszok egyike, hanem történelmi szempontból a legszerencsésebben és a legkevesebb konfliktussal járó alattvaló-uralkodó összefonódás példája.
God Save The Queen
Isten óvd Királynőnket
Az angol himnusz eredetéről és keletkezéséről eltérőek a kutatói vélemények. Az egyik feltételezés szerint a dalt 1619-ben
John Bull
szerezte, a másik szerint pedig 1715-ben
Henry Carey
(1690-1743) írta. A nemzeti himnusz mai formája 1740-es évek óta ismert mint "God save Great Georg, Our King", ám nem zárható ki a korábbi keletkezés sem. Adataink vannak arra, hogy 1745. szeptember 28-án a londoni Királyi Színházban elhangzott a "God save the King" című hazafias dal. Az előadásáról a "Daily Advertiser"-ben megjelent értékelő cikk ezt a dalt himnusznak nevezte - feltehetően vallásos színezete miatt.
Ettől kezdve országszerte népszerűvé vált, és később minden hivatalos eseménynél elénekelték hűségük jeléül. Mind a mai napig így van ez. A mű ismeretlen szerzők alkotásaként van számontartva. Az első említést a műről mint nemzeti himnuszról
Crosse
1825-ös "Összefoglaló a yorki zenei fesztiválról" című munkájában találjuk, ahol arról ír, hogy a "God save the King"-et újabban nemzeti himnuszként emlegetik. Ezek után azt mondhatjuk, hogy az ötlet 1745-ből, maga a szóhasználat viszont nyolcvan évvel későbbről származik.
|
Úgy is mondhatjuk, hogy az angol himnusz volt a himnusz, hiszen közel húsz ország (pl. Finnország, a különböző német fejedelemségek, Lichtenstein, Norvégia, Svájc, Oroszország stb.) átvette a dallamot és saját szöveggel saját nemzeti himnuszukként énekelték. Ez a zenei egyezőség azonban egyúttal ösztönzőleg is hatott az önálló, egyedi nemzeti himnuszok megalkotására. Figyeljük meg a régies szóhasználatban is, hogy milyen kitüntetett szerepet kap az uralkodó. A korabeli - és a középkorból örökölt - hierarchikus társadalom visszatükröződése egyedül azért nem zavaró, mert hiányzik az autokratizmusra, az önkényuralomra jellemző imádat és paternalista fordulat.
Érdemes még elgondolkodni azon a családias, de ugyanakkor az egyenlőség gondolatát is rejtő szón, hogy "törvényünk" szerint is ő a képviselőnk. Sokszor a szépirodalmi vagy vallásos szövegek többet árulnak el a törvénykönyveknél az adott közösségről.
|