Pályázati felhívás
Témakörök
Dr. Csizmazia Györgyről
A Csizmazia Alapítvány pályázati felhívása 2009.
A pályázat célja, a névadó Csizmazia György tanítói munkásságával összhangban, hogy elősegítse természeti környezetünk megismerését és megértését, s ennek érdekében az érdeklődő tanulókat saját munkára serkentse, a legjobbakat díjazza. A pályázatot az alapítvány általános- és középiskolásoknak írja ki.
A beadás módja: a pályázatokat gépelve, vagy számítógépen kinyomtatott formában, 1 példányban postán kell eljuttatni a következő címre:
MOZAIK KIADÓ 6701 Szeged, Pf. 103.
A pályázat jeligés,ezért kérjük, hogy a dolgozat mellé egy zárt borítékban mellékeljétek a pályázó nevét, korát, postai- és e-mail címét, telefonszámát, iskolája nevét. (Amennyiben van tanár segítője, az Ő nevét is)
Beadási határidő: 2009. március 20.
Az értékelést az Alapítvány kuratóriuma által fölkért zsűri végzi. A díjátadásra ünnepélyes keretek között 2009. április 25-én kerül sor Szegeden. A kuratórium az ünnepségre az összes pályázót meghívja.
A bírálóbizottság döntése a www.mozaik.info.hu honlapon 2009. április 10. után olvasható. A díjazottakat postán értesítjük.
A díjak elosztásáról a bíráló bizottság dönt, minden résztvevő oklevelet kap, a legjobb pályázók pedig tárgyjutalmat és táborozási lehetőséget. Az elbírálásban előnyt élveznek azok a pályázatok, amelyek saját kutatáson, kísérletezésen, megfigyelésen alapulnak, illetve amelyek illusztrációkat, fényképeket, rajzokat is alkalmaznak.
A díjat a pálymunka kapja, így egy dolgozat több több szerzője esetén ez nem jelent többletjutalmat (pl. egy pályamunka csak egy fő táborozása abban az esetben is, ha ketten írták)
A pályázati felhívás nyomtatható formában
A témakörök:
I. Általános iskolás alsó tagozatosok számára (terjedelem 2-3 gépelt oldal)
- Talált kincs - Érdekességek erdőn, mezőn
- Család születik - Utódnevelés a ház körüli kedvenceknél
- Sok kicsi sokra megy! - Mit tehetek én környezetem védelméért
II. Általános iskolás felső tagozatosok számára (terjedelem 2-5 gépelt oldal)
- Meglepetés a postaládában - A növények és az állatok meghökkentő alkalmazkodó képességének példái
- Ni csak, ki motoz? - Van, aki a rovarokat kedveli
- Hajnali hangverseny - Az erdő hangjai....., a tó partján...., és még számos helyen a természetben
III. Középiskolások számára (terjedelem 5-10 gépelt oldal)
- Egy madárfaj viselkedésének megfigyelése
Figyelj meg egy madárfajt (egyedet, párt, csoportot). Gyűjts tapasztalatokat a viselkedésükről. Vesd össze az általad megtanult ismeretekkel. Számolj be megfigyeléseidről! Elemezd, milyen okok váltják ki a tapasztalt jelenségeket!
- Versenyhelyzet az élővilágban
Környezetünkben is számos példát látunk az egyes fajok versengésére. Keress példát erre, és elemezd a megfigyelteket. Milyen következménye lehet ennek a terület élővilágára?
- Lehetne csöndesebben?
A technika okozta zaj hatása az élővilágra és a zajcsökkentés módjai. Esettanulmány, egy konkrét jelenség vizsgálata.
A színvonalas dolgozatok felhasználhatók a középszintű szóbeli érettségi vizsgán projektmunkaként.
IV. Irodalmi kategória - valamennyi korosztály számára (2 oldal, 60 sor, párbeszédes jelenet)
- A lét a tét
Egy háziállat és vadon élő társa vitázzon, hogy melyikük életkörülményei szolgálják inkább a környezeti ártalmak, a civilizációs veszélyek túlélését. Győzködjék egymást, érveik ütközzenek.
Az Alapítvány fölkéri a pályázók illetékes szaktanárait, hogy segítsék pályázni kívánó diákjaikat. A pályázatról érdeklődni lehet Csizmaziáné Lipták Máriánál, az Alapítvány titkáránál, (tel: 62/422-437, 06/70-545-20-15; e-mail: csizmaziaalapitvany@gmail.com).
A pályázati felhívás megtalálható a www.mozaik.info.hu honlapon és A Biológa tanítása c. módszertani folyóiratban.
dr. Csizmazia György (1943-2000)
Csizmazia György életében igen sokféle dologgal foglalkozott. Biológus volt, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola docense, ugyanakkor a Móra Ferenc Múzeum állandó munkatársa, az iskolásoknak szervezett Múzeumi Matinék szellemi atyja. A szegedi Fehér-tó élővilágának fáradhatatlan kutatója. Elragadó tollú természeti író, természetfilmek forgatókönyvírója, aki a kamerával szemközt ugyanolyan szemléletesen és frappánsan öntötte szavakba a lényeget, mint azokban a táborokban, amelyeket nyárról nyárra szervezett és vezetett.
Ha megkérdezték, ő magát egyszerűen Tanítónak nevezte. És valóban minden tevékenysége kapcsolódik az ismeretek átadásához. Akik ismerték, elsősorban a kivételes emberre, a csodálatos egyéniségre, a sziporkázó szellemre emlékeznek.

Az alapítványt elsősorban Csizmazia György emlékének megőrzésére hoztuk létre. Legalább ilyen fontosnak tartjuk azonban szellemi öröksége ápolását. (Merthogy - biológiából jól tudjuk - amit nem ápolnak, az elhal.) S azért még, mert névadónk szemléletét, a természetről alkotott fölfogását kivételesen korszerűnek tarjuk. Ő úgy vélte, a legjobb természetvédelmi befektetés a tanítás. A legerősebb védősereg az a sok-sok ember, aki élő környezetünk működését, változását pontosan ismeri, s aki mindezt nagy értéknek tartja. Csizmazia György életében számtalan embert, kicsit és nagyot, nevelt a természet szeretetére. Megkezdett munkáját az Alapítvány folytatja a maga eszközeivel.
|