Himnusz

A himnusz létezési módjához jutottunk el: a megszólalás, a megszólaltatás formájához.

Egyre inkább terjedő gyakorlat, hogy különféle rendezvényeken, ünnepségeken, eseményekkor a technika lép közbe: "hangosítás", "play-back", "erősítők", nagyméretű képernyők stb. A "gépesítés" biztosítja, hogy a kellő időben a megfelelő zeneszámok "minőségi" előadásban hangozzanak el - csak éppen a közösség közönséggé alacsonyodik. A közönség pedig soha nem fog úgy reagálni, mint a közösség - ez még az esemény lezajlását is befolyásolhatja. A "konzerv" lehet hogy problémamentessé teheti az ünnepséget, ám kérdés, hogy ünnepség lesz-e az ünnepség közösség nélkül.

Az "élőbeni" előadás is sok kérdést vet fel: ki kezdje az éneket, ki adja meg a kezdőhangot (különösen, ha nehezen előadható dallamról van szó), kell-e, aki segít az ütem megtartásában - és kiválthat-e negatív esztétikai élményt a sokaság. Vállalhatjuk-e az ebből adódó érzelmi elfordulást?
Persze, nem szükségszerű, hogy a fenti kérdéseket feltegyük. Ha a közoktatás biztosítja e dalok megtanulását, ha elégséges esemény van a megtanult himnuszok és himnuszként énekelhető alkotások előadására - és ez ráadásul nem is tűnik a közösség számára erőszakoltnak, akkor nem lehet gond az "élő" előadással.
Úgy véljük, az eddigiek alapján belátható, hogy a saját himnuszainkat, népénekeinket legjobb ha magunk is énekeljük.