Tankönyvrendelés: 2008. február 28.    
kiadványaink
szerző szerint
évfolyam szerint
cikkszám szerint
engedélyek
letöltések
digitális oktatás
mozaBook
mozaWeb
mozaMap
mozaLand
Euklides
Euler 3D
IKT-képzések
tanulmányi verseny
mozaPortál
mozaNapló
bejelentkezés
megrendelés
tantervek
tanmenetek
folyóiratok
segédanyagok
rendezvények
a kiadóról
referensek
Határidőnaplók
Dürer Nyomda
Csizmazia pályázat
ELFT

Biológia tankönyvek középiskolások számára


A TERMÉSZETRŐL TIZENÉVESEKNEK

A Mozaik Kiadó A természetről tizenéveseknek című, nagysikerű tankönyvcsaládja 2001 szeptemberében két új kötettel, a szakközépiskolák, illetve a szakiskolák 9. osztályának szóló Biológia könyvekkel bővül. A két tankönyv szerves folytatása a Természetismeret 5–6. évfolyam, továbbá a Biológia és egészségtan 7–8. évfolyam tankönyveinek.

A tankönyvcsalád kötetei eddig több mint egymillió példányban jelentek meg és több díjat is nyertek. A természetről tizenéveseknek sorozat kötetei egységes elvek alapján készültek a biológia, fizika, földrajz és kémia tantárgyak tanterveinek összehangolásával.
Az új, középiskolás tankönyvek ismeretanyagának tartalma, terjedelme, logikai felépítése és egymásra épülése teljességgel megfelel a kerettantervben megfogalmazott céloknak, feladatoknak és fejlesztési követelményeknek.
Az ismeretek metodikai feldolgozása biztosítja, hogy a tanulók elsajátíthassák az élő és élettelen természet működésének legfontosabb törvényszerűségeit, megalapozva ezzel a környező világ jelenségeinek, összefüggéseinek megértését. Így járul hozzá az ember és a környezet együttélési szabályainak megismeréséhez és betartásához.
A tankönyvet író szerzők – maguk is pedagógusok – célja az volt, hogy úgy nyújtsanak átfogó képet a biológiai ismeretekről, hogy közben ne vesszenek el a részletekben. Az anyagban azok az ismeretek kapnak prioritást, melyek a mindennapok életvezetéséhez, az egészség megőrzéséhez, a természet megértéséhez és értékeinek megőrzéséhez szükségesek.

A 9. OSZTÁLYOS SZAKISKOLÁS KÖTET TARTALMA
Mit tanultunk az élőlényekről?
(2 óra)

A mikrobák, a gombák
és az állatok testfelépítése,
életműködése
(25 óra)
A vírusok titkai
A baktériumok életünkben
Egysejtűek a környezetünkben
A gombák teste és élete
Amit az ehető és mérgező gombáinkról tudni kell
Testszerveződés az állatvilágban
A változatos testfelszín
Mozgásszervek és mozgásformák
A táplálkozás szervei
A táplálék átalakulása
Légzés a vízben és a szárazföldön
Az állatok anyagszállítása és kiválasztása
Tájékozódás az állatvilágban
Az életfolyamatok szabályozása
Szülők és utódok
Az utódok egyedfejlődése
Érdekességek az
ivadékgondozásról (kiegészítő anyag)
Kommunikáció az állatok között
Megfigyelések, vizsgálódások –
Az állatok teste és életműködése
Összefoglalás

A növények teste és életműködése (20 óra)
A sejt és az osztódó szövetek
Az állandósult szövetek
Megfigyelések,
vizsgálódások –
A sejt és a szövetek
A gyökér és a tápanyagfelvétel
A hajtás tengelye
A lomblevél
A levél működései
Az anyagszállítás és a párologtatás
A raktározás és a kiválasztás
Az ingerlékenység és a mozgás
A szaporodás
A megporzástól a termésképzésig
A mag és a termés érése, terjedése
A csírázás
Megfigyelések,
vizsgálódások –
A csírázás
A palánta állapottól az egyed haláláig
Összefoglalás

Az élőlények és környezetük (24 óra)
Az élőlények szerveződése
és környezete
Az élőlények tűrőképessége
A napfény és az élőlények
A hőmérséklet mint környezeti tényező (kiegészítő anyag)
A levegő szerepe az élőlények életében
A fojtogató légkör
A nélkülözhetetlen víz
A víz védelme
A talaj
A talaj védelme
Megfigyelések, vizsgálódások –
A környezet hatása
az élőlényekre
Összefoglalás
A populációk tulajdonságai
A populációk kölcsönhatásai
Az életközösségek
Táplálkozási szintek
Anyag- és energiaforgalom
A bioelemek és a víz körforgása
Gázciklusok
Természetes és mesterséges életközösségek
Megfigyelések, vizsgálódások –
A lakóhely társulásainak
vizsgálata
Természet- és környezetvédelem
Összefoglalás

Mit kell tudni
a tanév végén?
(3 óra)

A SZAKISKOLAI TANKÖNYVEK
A szakiskolai anyag témaköreinek elrendezése a kerettantervben javasolttól csupán "Az élővilág törzsfejlődése és a jelenkori bioszféra" című fejezetben tér el, ezt a 9. évfolyam helyett a 10. évfolyamban tárgyalja. Így az evolúció tanításához nélkülözhetetlen genetikai ismeretek előbbre kerültek, ezáltal több óra jutott a 9. évfolyamon a környezetvédelmi nevelés feladatainak megvalósításához szükséges ökológiai ismeretekre. Az évfolyamok témakörei az alábbi sorrendben követik egymást:
9. évfolyam
1. Az élőlények teste és életműködései

  1. Vírusok és sejtmagnélküliek
  2. Sejtmagvas egysejtűek
  3. A gombák teste és életműködései
  4. Az állatok teste és életműködései
  5. A növények teste és életműködései
2. Az életközösségek általános jellemzői
10. évfolyam
1. A sejtek felépítése, működése és az öröklődés alapjai
2. Az ember életműködései
3. Általános egészségtan
4. Az élővilág törzsfejlődése és a jelenkori bioszféra

A 9. OSZTÁLYOS SZAKKÖZÉPISKOLÁS KÖTET TARTALMA
Mit tanultunk az élőlényekről?
(1 óra)

A mikrobák, a gombák
és az állatok testfelépítése, életműködése
(17 óra)
Vírusok és sejtmagnélküliek
Az egysejtűek világa
A gombák teste és élete
Testszerveződés az állatvilágban
A változatos testfelszín
Mozgásszervek és mozgásformák
A táplálék megszerzése
A táplálék átalakulása
Légzés a vízben és a szárazföldön
Az állatok anyagszállítása és kiválasztása
Az érzékszervek sokfélesége
Az életfolyamatok szabályozása
Szülők és utódok
Az utódok egyedfejlődése
Érdekességek az ivadékgondozásról (kiegészítő anyag)
Megfigyelések, vizsgálódások –
Az állatok teste
és életműködése
Összefoglalás

A növények teste és életműködése (20 óra)
A sejt és az osztódó szövetek
Az állandósult szövetek
Megfigyelések, vizsgálódások –
A sejt és a szövetek
A gyökér és a tápanyagfelvétel
A hajtás tengelye
A levél és működései
Az anyagszállítás és a párologtatás
A raktározás, a kiválasztás és a szabályozás
Megfigyelések, vizsgálódások –
Az anyagforgalom
Az ingerlékenység és a mozgás
A szaporodás
A megporzástól a termésképzésig
A mag és a termés érése, terjedése
A csírázás
A palánta állapottól az egyed haláláig
Összefoglalás

Az életközösségek általános jellemzői (19 óra)
Az élőlények szerveződése és környezete
Az élőlények tűrőképessége
A napfény és az élőlények
A hőmérséklet mint
környezeti tényező
A levegő szerepe
az élőlények életében
A fojtogató légkör
A nélkülözhetetlen víz
A víz védelme
A talaj
A talaj védelme
Populációk és kölcsönhatásaik
Rendszer az életközösségekben
Anyag- és energiaforgalom
A bioelemek
és a víz körforgása
Gázciklusok
Természetes és mesterséges életközösségek
Megfigyelések, vizsgálódások –
A lakóhely társulásainak vizsgálata
Természet- és környezetvédelem
Összefoglalás

Mit kell tudni a tanév végén?
(2 óra)

A TANKÖNYVCSALÁD DÍJAIBÓL

HunDidac '97 Arany-díj
Szép Magyar Könyv '97
– oklevél
Az V. Budapesti Könyv-
fesztivál Budai Könyvdíja
Szép Magyar Könyv '98
– alkotói különdíj
HunDidac '99 Arany-díj

SZAKKÖZÉPISKOLA - 9. ÉS 10. OSZTÁLY
9. évfolyam
1. Az élőlények testfelépítésének és életműködéseinek változatossága

  1. Vírusok, prokarióták és egysejtű eukarióták
  2. A gombák teste és életműködései
  3. Az állatok teste és életműködései
  4. A növények teste és életműködései
2. Az életközösségek általános jellemzői
10. évfolyam
1. A sejtek felépítése és működése
2. Az öröklődés
3. Az ember életműködései és az életműködések szabályozása
4. Általános egészségügyi ismeretek
5. Az élővilág törzsfejlődése
A tankönyvek tényei, fogalmai, jelenségei, összefüggései az általános iskolában elsajátított tudáselemekre épülnek, azok ismeretében bővülnek. Példatárukat is szinte kizárólag az alsóbb évfolyamokban megismert fajokból merítik. Az ismeretek mennyisége, logikai felépítése illeszkedik a 9. és 10. évfolyam szakközépiskolás és szakiskolás tanulóinak érdeklődéséhez és képességeihez.
A rendkívül gazdag, változatos ábra- és képanyag a szöveggel együtt segíti az ismeretek megértését, maradandó rögzítését. Ugyanakkor érdekessé és széppé is teszi a könyvet.
A tananyag jól tagolt, a fogalmak pontos megfogalmazása, az összefüggések kifejtése és a példák sokasága is az ismeretek elsajátítását könnyíti. A lényeg kiemelését vastag betűs szedés jelzi.
Az összefoglalás kérdései az ismeretek áttekintését, az önellenőrzést segítik. Gondolkodtató kérdései, feladatai a megszerzett tudás alapján, a probléma újragondolását és önálló megoldását igénylik.
A legtöbb tanítási egység végén – az apró betűs részben – kiegészítések, érdekességek találhatók.
Az egyes témakörökhöz munkáltató órák is kapcsolódnak, melyek az elméleti ismeretek elmélyítését, gyakorlását biztosítják. A tankönyvekhez részletes tanmenet is készül, mely a tankönyvekkel együtt a 9. évfolyamon 2001. augusztus-szeptember hónapban, a 10. évfolyamon 2002. augusztus-szeptember hónapban kerül az iskolákba.

© MOZAIK KIADÓ - SZEGED, 2008.01.20.