(Megjelent a Szabadság című kolozsvári napilap 2001. március 17-i számában.)

Talán kezdjem az első benyomással: a Korunk Baráti Társaság gondozásában, 2000-ben napvilágot látott kötet külcsínével. Hiszen a Kulcsok Kolozsvárhoz műalkotás a javából, olyan könyv-látvány, amelyet csak kegyelettel érinthet meg az ember, amelybe csak a magas művészetnek kijáró áhítattal lehet belelapozni. A KÖNYV-et Deák Ferenc grafikusművész tervezte. Az utóbbi tizenegy esztendő hazai magyar könyvkiadásának remekével pedig küllem szempontjából csupán egyetlenegy könyv veheti fel a versenyt: az ugyancsak Deák Ferenc alkotta és 1999-ben szintén a szegedi Mozaik Kiadónál készült Betű és rajz.

A könyv-látvány eredményezte pillanatnyi műélvezet, pedig csak fokozódik a kötet fellapozása által. Hiszen a Kántor Lajos és Kovács Kis Gyöngy szerkesztette nagy formátumú, majd 400 oldalas kötet 76 egykori, de főként kortárs szerző - író, szerkesztő, tanár, történész, lelkész, műfordító, muzikológus - vallomását tartalmazza Kolozsvárról: a város múltjáról, kincseiről, valamint jelenéről, a még meglevő kincseiről, de a már létező kincseiről is. S persze, jövőjéről, hiszen Kolozsvár "föl nem adható város", de "csak addig igazán a mienk - figyelmeztet Vetési László -, amíg a történelmi emlékek mellé otthonunkként magunkénak érezzük benne a jövő városát is". Született kolozsváriak, vagy magukat kolozsváriaknak vallók itthonról és szerte a nagyvilágból igyekeznek megfejteni a kincses város titkát, szólnak arról a történelmi hagyományokból, építészeti remekekből, irodalmi és művészeti értékekből, természeti adottságokból és nem utolsósorban emberi kapcsolatokból táplálkozó delejes vonzerőről, amely bennszülöttet és vendéget egyaránt hatalmába kerít.

A kötet egyfajta helyzetmegállapítással kezdődik. A szerzők, többek között Imreh István, Kiss András, Kiss János, Fodor Sándor, Lászlóffy Aladár, Szőcs István mondják el tényszerűen, de természetesen nem minden érzelemtől mentesen milyennek látják Kolozsvárt 2000 küszöbén. A város építészeti múltjáról nem kisebb szaktekintélynek, mint magának Kós Károlynak a tanulmányát olvashatjuk, Heim András pedig Kós avantgardizmusáról értekezik. A gazdasági vonatkozásokról Tibori Szabó Zoltán ír. A Korunk hagyományaihoz híven a szerkesztők több neves román és külföldi szerzőt is megszólaltatnak, köztük Adrian Marinót, Mircea Dinescut, Amedeo Di Francescót. De értékes és ugyanakkor érdekes írásokat olvashatunk Fejtő Ferenctől és Pomogáts Bélától, Kántor Erzsébet sajtótükre pedig bepillantást nyújt a kolozsvári román lapokba.

Város a históriában - fejezetcím, amely önmagáért beszél. S amely többek között, felidézi 1945. március 15-ét. Szabédi László 56 évvel ezelőtti szavai mit sem vesztettek időszerűségükből: "Vajon mi, kolozsvári magyarok nem csak önmagunk ámítására mondjuk-e, hogy szabad március 15-ét ünnepelünk most, 1945-ben, két nappal azután, hogy Románia kormánya, Románia királya és a Szovjet szövetség külképviselete jelenlétében szűkebb hazánknak, Erdélynek északi felét bekapcsolták a romániai közigazgatásba? (...) Nemzeti jogaink megvalósítását a világ egyetlen kormányától sem kaphatjuk ajándékba, azokat nekünk magunknak kell kivívnunk. (...) Semmi rejtegetnivalónk, semmi hátsó gondolatunk nincs, nem félünk hát a nyílt, az egyenes beszédtől. (...) Minden nép szabadságjogainak ott van a határa, ahol más népek szabadságjogainak felségterülete kezdődik. Románia egyetlen kormányától se várjunk kegyet, Románia egyetlen kormányának se hozzunk jogainkból áldozatot. Barátainkat arról ismerjük fel, hogy nem akarják ajándékként juttatni nekünk azt, ami bennünket jog szerint megillet, és hogy nem kívánnak tőlünk áldozatot".

Kolozsvárt, az egyetemi várost Horváth Andor, Poszler György és Egyed Péter mutatja be, a kulturális vonatkozásokról pedig olyan jeles személyiségek mondanak objektív tényekre támaszkodó szubjektív vallomásokat, mint Szilágyi Júlia, Benkő Samu, Kántor Lajos, Bálint Tibor, Cseke Péter, Kozma Dezső és versben Kányádi Sándor, Lászlóffy Csaba, Lászlóffy Aladár. A város mellényzsebben Balázs Imre Józseftől kölcsönzött fejezetcím. De verset olvashatunk még Egyed Emesétől, Orbán János Dénestől, Fekete Vincétől, Szántai Jánostól, Sántha Attilától, Kelemen Hunortól. Végszóként pedig Gaal György összeállítása: a Kolozsvár kétezer esztendeje dátumokban.
Az írók vallomásait "egy kolozsvári képíró vázlatfüzetéből (XX. század végén)" származó nyolc grafikai lap teljesíti ki. Deák Ferenc képi dokumentumai olykor fájdalmas igazságok, legújabbkori történelmünk városcsúfító ízlésficamainak is a művészi átlényegítései.

A kötet sajátos szerkezeti tagoltsága, a tematikai változatosság, a kincses város mind formai, mind tartalmi szempontból rendkívül sokrétű megközelítése szerkesztőinek hozzáértését dicséri. Az igényes szerzői gárda pedig megnyitja az utat, valóban kulcsot jelent Kolozsvárhoz.