|
Kedves Pedagógusok!
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Nemzeti Tehetség Programja által meghirdetett pályázaton immár harmadszorra ismerték el munkánkat, és nyertünk el anyagi és szakmai támogatást, most a – Földrajz – Történelem versenyeinkhez, a szakértők által kialakított szakvélemény alapján. Mindez arra sarkall bennünket, hogy a következő tanévben még színvonalasabban végezzük munkánkat. Így versenyünket tovább folytatva örömmel hirdetjük meg a VI. Országos Internetes Tanulmányi Versenyt a 2012/2013-as tanévre is. A verseny lehetőséget nyújt az általános iskolás tanulóknak a búvárkodásra, kutatásra, képességeik fejlesztésére. A feladatsorok az adott témakört új megközelítésben dolgozzák fel. Egy kis ügyességgel és szorgalommal bárki megoldhatja őket. A feladatok nehézsége az átlagos és a jó képességű diákokhoz igazodik. A Mintafeladatsorok menüpontnál minden tantárgy minden évfolyamára található egy-egy tesztsor, amelyet bárki ingyenesen megoldhat. Segítségével felmérhető, hogy kinek, milyen tantárgyból, milyen szintű versenyre érdemes jelentkeznie. A kérdések helyes megoldása is azonnal látható. Figyelem! 3 fontos információ! 1. Versenyünk éves nevezési díja változatlanul: 1500 Ft/tantárgy. 2. A versenyen továbbra is INGYENESEN részt lehet venni a pedagógus javaslata és nevezése alapján, amennyiben a tanuló hátrányos anyagi helyzete ezt indokolja. (lásd: ingyenes részvételi lehetőség feltételei) Figyelem! Az ingyenességet minden évben újra kell igényelni, hiszen változhat a tanuló anyagi helyzete. Tehát aki az elmúlt tanévben ingyenes volt, az ebben az évben nem lesz automatikusan ingyenes! 3. Az előző tanévekben már a versenyünkön részt vett diákokat csak tantárgyi versenyekre kell nevezniük. Újra regisztrálni már nem kell, használhatják a kapott „régi” azonosítóikat (felhasználó név és jelszó), azok továbbra is élnek és használhatók a honlapunkra történő bejelentkezéskor. Egy igazi különlegességre szeretnénk felhívni a figyelmüket! Ha a tanulók azt a feladatsort, amire az interneten keresztül beneveztek, megfelelő szinten oldják meg, akkor további tantárgy tesztsorának ingyenes kitöltésére kapnak lehetőséget az adott fordulóban. Érdemes tehát jól és kitartóan dolgozniuk, hiszen akkor egy nevezéssel még egy feladatsor kitölthető ingyenesen! Amennyiben felkeltettük érdeklődését, kérjük, olvassa el részletes Versenyfelhívásunkat! Hasznos tanácsokat pedig a Tudnivalók menüpont tartalmaz. Érdemes Regisztrálni oldalunkon! Versenyre nevezni a Jelentkezési lap kitöltésével és elküldésével is lehet. Köszönjük érdeklődését, és jó versenyzést kívánunk!
|