A kosarad üres
A szerelem
|
A világi etikai normáról
Az ún. világi erkölcs később alakult ki, mint az előbb tárgyalt valláserkölcs. Attól ugyan soha nem szakadt el (még ha időnként szembe is fordult vele), ám kialakulásában nagy szerepet játszott a görög antikvitás szellemi kibontakozása (a politeista, nem tételes vallás tette ezt lehetővé), illetve ennek az antik hagyománynak a megújhodása, valamint az, hogy az európai gondolkodásban a keresztény valláserkölcsi tanítás és gyakorlat elmaradt a gazdasági, társadalmi és politikai változásoktól.
Az állam és az egyház, a klerikus és a laikus társadalom eltávolodása erősítette meg azokat a tendenciákat, amelyek a mai erkölcsi normarendszer(ek) kialakulásához vezetett.
Az éthosz fogalma
A szó görög eredetű, lényegében a helyes tettet és gondolkodást jelöli.
A HELYESRŐL
A görög gondolkodók hosszú vitákat folytattak és különféle rendszereket dolgoztak ki annak értelmezésére, hogy mi a helyes; hogy ennek a 'helyes'-nek mik a determinánsai - például az istenek, a nagyközösség, a város, a csoport, a család, az egyén (esetleg az egyén daimónja) vagy más; hogy ez a 'helyes' a gondolatban, a szándékban, a tettben vagy ezek következményében nyilvánul-e meg s hogy ez a 'helyes'-ség örökölt, velünk születik, az isten(ek) ajándéka vagy neveléssel, tanulással megszerezhető.
A görög gondolkodók alakították ki az etika, az erkölcstan filozófiai tudományát - máig feltett egyik kérdése az egyén és a közösség kapcsolata.
A HELYTELENRŐL
A helytelen nem pusztán a helyes ellentéte vagy hiánya, hanem olyan gondolat, de inkább tett, amely - hasonlóan a valláserkölcsi tanításhoz - szembefordulás az elfogadott és/vagy kinyilvánított csoportnormával.
A vétség értékelése részben az elkövetőtől, az elkövető szándékosságától és tudatosságától függ, részben pedig a tett következményeitől. Mindennek függvénye a büntetés, melynek lényege végső soron a közösségből való kitaszítás. Ennek formája lehet korlátozott vagy teljes jogvesztés (kombinálva a mozgási szabadság korlátozásával: börtön, száműzetés, halál). |
CSIKI-CSUKI | ||||||||
|
|
A norma, a szokás és a törvény
Olyan határterületekhez érkeztünk, amelyek megvilágítása nélkül a problémát nem tudjuk értelmezni.
A NORMÁRÓL
A tételessé váló etika - miközben eltávolodott, esetenként szembe is fordult a valláserkölccsel - figyelembe vette a közösségi hagyományokat is; az antikvitásban legföljebb az utópiákban kísérleteztek ezek fölrúgásával, később ugyan próbálkoztak vele, de mindannyiszor kiderült, hogy a tradíciók erősebbek minden állami intézkedésnél.
A SZOKÁSRÓL
A hagyomány vagy szokás erejét az adja, hogy mind a szájhagyományban, mind a viselkedéskultúrában olyan helyzetértékelő, -megoldó reagálás rögzült, amelynek eredményességét megszámlálhatatlan nemzedékek igazolták. Ráadásul ez sok esetben azonos volt a valláserkölcsi tanítással is. Ugyanakkor éppen problémamegoldó gyakorlata tette lehetővé olyan intézkedésrendszer és intézményrendszer kialakulását, amely átmenetet jelenthet a konkrét megoldások irányába: ismereteink szerint szinte minden jogrendszer az ún. szokásjogra épült.
A JOGRÓL
A jog és a törvény azt a tudatos emberi beavatkozást jelzi, amelyben a jogalkotó arra tesz kísérletet, hogy az emberi viselkedést befolyásoló és meghatározó intézkedés- és intézményrendszereket a jelen és a föltételezett jövő követelményeihez igazítsa. Ennek sikerességével, hatékonyságának lehetőségeivel a továbbiakban nem foglalkozunk.
|
CSIKI-CSUKI | ||||||
|
|
Az érosz fogalmához
A görög etikában jelent meg az érosz fogalma is, amelynek talán több köze lesz a pszichológiához, mint az etikához. A gondolkodók ugyanis arra kerestek választ, hogy a helyes és a helytelen spekulatív fogalma hogyan kapcsolódik az érző, cselekvő emberhez (aki esetleg nem is képes e két fogalom megkülönböztetésére).
Az érosszal foglalkozó gondolatok (összegző fogalma az erotika szó eredeti, első jelentése) végül is az egyedi emberi lényt állították a középpontba - szemben az etikával, amelyben végső soron a közösségi lény viselkedési szabályait próbálták megalkotni. Az európai kultúrához végső soron kapcsolódó antik világban az érosz legfeljebb a nevelés, a pedagógia körében kapott súlyt - egyébként mint az egyedi viselkedést dominánsan meghatározó jellemzővel nem foglalkoztak. S ez a kereszténység emberképébe sem fért bele mint eszmény. |
CSIKI-CSUKI | ||||
|
|
A közvélemény szerepe
Az emberi viselkedés elsajátításában meghatározó szerepet játszik a közvélemény. Nem csupán a szocializáció társadalmi jellegéről van szó itt - család, rokonság, bölcsőde, óvoda, iskola, média -, hanem olyan állandó, hol erősnek, hol gyöngének érzett ellenőrző tevékenységről, amely nemcsak segíti a tanulást, hanem állandó felül- és önvizsgálatra kényszerít.
A szerelmesek majdnem mindig szembetalálják magukat a közvéleménnyel, mert szoros kapcsolatuk, "befelé fordultságuk" állandó kihívást jelent a közösség számára. A szerelmesekre nehezedő ilyen nyomást csak akkor ellensúlyozhatják, ha belső harmóniájuk megbonthatatlan; az "ellentétek vonzzák egymást" közhelyszerű megállapítás már csak ezért sem érvényesülhet a szerelemben. |
CSIKI-CSUKI | ||||||||
|
|
A szerelem és az etika viszonya
A szerelemmel mint sajátos emberi viszonnyal az ókori filozófusok óta újra és újra szembesülnek az etikával foglalkozók. A különféle nézeteket nagyjából aszerint csoportosíthatjuk, hogy "honnan", milyen szociológiai álláspontról vizsgálják ezt a kapcsolatot.
A KÖZÖSSÉGI SZEMPONT ÉRVÉNYESÍTÉSE
A közösség felől közelítve a szerelem bizonytalan idejű, meghatározhatatlan indítékok alapján, de a résztvevő(k) választásával kialakuló viszony.
Esetlegessége miatt nehezen rendszerezhető; inkább a művészi világból vett példák alapján tárgyalják - ám ennek fiktív volta eleve megkérdőjelezi "tudományosságát". Elismerik jellegzetesen emberi voltát, viszont éppen a közösségi értékek alapján állva "gyanúsnak" találják, főleg olyan korokban, amelyek hirdetett embereszménye a közösségi lény. |
;){kind=link}
;){kind=link}
|
Leegyszerűsítve a kérdést azt mondhatjuk, hogy a szerelem a közösség szempontjából nem értékelhető pozitívan, legfeljebb annyiban, amennyiben bekapcsolja az egyedet a civilizált, kulturált világba.
|
PÉLDÁUL |
|
A klasszikus példa már a mezopotámiai mitológiából is ismert:
Gilgames
barátját, a "vadember"
Enkidut
éppen a szerelem segítségével változtatják "kezelhető" emberré. Számos példát hozhatnánk ilyen esetekre.
|
|
AZ EGYÉNISÉG ELŐTÉRBE HELYEZÉSE
Az egyéniséget előtérbe helyező ún. életfilozófiák többsége rokonszenvvel tárgyalja a szerelmet; olyan emberi kapcsolatnak tartja, amelyben még megvalósulhat az emberi harmónia (a nagyobb közösségben már működnek a zavaró tényezők).
Ugyanakkor érzékenyen figyelnek az egyén szabadságát sértő mindenre kiterjedő, mindent magába foglaló kapcsolatra: félnek a szuverenitás föladásától, a szerelmet valamiféle misztikus autokratikus viszonynak tételezik fel. |
PÉLDÁUL | |
|
A klasszikus példa lehetne a de sade-i meghatározás vagy korunkhoz közelebb például
Szabó Lőrinc
Semmiért Egészen című versében megfogalmazott szerelmi ideál.
Részlet a versből:
|
CSIKI-CSUKI | ||||
|
ÖSSZEGZÉS |
|
A szerelem olyan sajátos érzelmi kapcsolat alanyának viszonya a valósághoz, amelynek determinánsa, szűrője és deformáló ereje az a felfogás, mely szerint a kiválasztott lényben, illetve a kiválasztott lénnyel létrehozott, átélt létben testesülhet, valósulhat meg minden értékesnek minősülő és minősíthető valóságdarab.
|
|
A szerelem jellegét befolyásolhatja, hogy a szerelem "tárgya" ismeri, elfogadja és/vagy viszonozza ezt az érzést, létrehozva a szerelmi kapcsolatot. Minden más szempont, körülmény és feltétel másodlagosnak minősül - így és ezzel jön, jöhet létre egy olyan "zárványszerű" kiscsoport, amellyel az ennél nagyobb közösség nem sokat tud kezdeni (viszont e közösség toleranciájának egyik próbája éppen a szerelemhez való viszonya).
Az emberi kultúrák esztétikai valóságba átemelt tényei szerint a szerelemben mind a boldogság-érzet, mind a boldogtalanság-érzet hatványozottabban élhető át, s ezért újra és újra kihívást jelent a mindennapi ember számára.
|