|

A XVIII. Öveges József Fizikaverseny országos döntőjének krónikája

Az országos döntőnek most is - az alapításának 100. évfordulóját idén ünneplő, "Pro Urbe" díjjal kitüntetett - győri
Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium adott otthont (a verseny-zőknek szállást és étkezést is).
A sikeres rendezésben jelentős szerepet vállaltak, mint társren-dezők: Győr-Moson-Sopron Megye Közgyűlése, Győr Megyei Jogú Város Polgármesteri Hi-vatala,
Győr-Moson-Sopron Megyei Pedagógiai Intézet, Kazinczy Ferenc Gimnázium igaz-gatósága.
A versenyzők május 23-án érkeztek Győrbe. A szokásos regisztráció, szállás elfoglalás, és az ebéd után 2 órakor, a
Városháza dísztermében kezdődő megnyitó ünnepéllyel kezdetét vette a három napos, országos fizikaverseny. A díszelnökségben Németh Tibor
a Kazinczy Ferenc Gimnázium igazgatója, Kara Ákos, a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat alelnöke, Kádár György, az ELFT főtitkára,
Kiss Gyula az ELFT Általános Iskola Oktatási Szakcsoportjának elnöke, dr. Vida József főiskolai tanár, a Versenybizottság elnöke,
dr. Hadházy Tibor tanszékvezető főiskolai tanár a zsűri elnöke foglalt helyet. A verseny rangját jelzi és az ünnepi hangulatot
fokozta, hogy a megnyitón személyesen részt vett Göncz Kinga külügyminiszter, aki Öveges József családjának képviseletében is felszólalt.

A megjelenteket Ősz György a szakcsoport vezetőségének tagja, a versenybizottság titkára köszöntötte, majd Németh Tibor a
győri Kazinczy Ferenc Gimnázium igazgatója, a verseny egyik társrendezője a házigazdák nevében köszöntötte a versenyzőket.
Kara Ákos, a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat alelnöke, szép sikereket és kellemes győri emlékeket kívánt az itt tartózkodóknak.
|
Kádár György, az ELFT főtitkára köszöntőjében szólt a fizika szépségéről, a megismerés határtalanságáról, az emberi gondolkodásban,
tudásban rejlő hatalmas energiák jelentőségéről és a jövő természetkutatói előtt álló feladatokról.
|
Göncz Kinga (édesanyjának nagybátyja volt Öveges József) a család képviseletében köszöntötte a versenyzőket.
Hangsúlyozta a természettudományok azon kiemelkedően fontos szerepét, amit hazánknak az európai fejlett országok
szintjére való felzárkózásában a jövőben betölthetnek. Erre a nagyívű feladatra bátorította a mai kisfizikus versenyzőket
és biztatta őket az idegen nyelvek minél intenzívebb tanulására is, hiszen nemzetközi szerepvállalásunk-nak - a szakmai
tudás mellett - egyik legfontosabb alappillére a nyelvtudás.
|
|

A versenyzők és kísérőik ezt követően városnézésen vettek részt, meg tekintették a Belvárost, a Káptalandomb épületegyüttesét,
a Bazilikát és a Széchényi téren megkoszorúzták Jedlik Ányos és Czuczor Gergely kettős szobrát. Ezután a Czuczor Gergely Bencés
Gimnáziumban megtekintették a Jedlik emlékkiállítást.
A vacsora után a versenyzők és a kísérőik a gyönyörűen felújított zsinagógában nagy figyelemmel
hallgatták a Széchenyi István Egyetem Varga Tibor Zeneművészeti Intézetének hallgatóiból álló vonósnégyes koncertjét.
Köszönjük Dombi Rajmund, Gerencsér Zoltán, Burai Zsolt és Lakatos Anikó elbűvölő zenéjét.
A koncert után Grászli Bernadett művészettörténész vezetésével megtekintették a XX. századi magyar képzőművészek műveiből álló Vasilescu gyűjteményt.
2008. május 24-én (szombaton) reggel 8 órakor kezdődött a verseny. A délelőtt folyamán teszt jellegű feladatsort, és két számításos feladatot kellett megoldani.


Délután önállóan elvégzett mérő kísérlet, bemutatott kísérlet elemzése és fizikatörténeti keresztrejtvény megoldása következett.
A versenybizottság elnöke: dr. Vida József (Eger)
|
|
A döntő feladatsorának összeállításában dr. Vida József főiskolai tanár vezetésével Csákány Antalné,
Kövesdi Katalin, Hóbor Sándor, Horváthné Fazekas Erika, Pápai Gyuláné, Wöller László, Gyimesi Éva, és Pál Zoltán vett részt.
A versenybizottság titkára Ősz György volt, akit munkájában Fülöp Viktorné - a győri szponzorok felkutatásában,
a helyi programok megszervezésében - Poócza József - a gimnázium igazgató helyettese, mint házigazda - és Nickházy Lászlóné -
a Kazinczy Ferenc Gimnázium tanára - segítették. Ők szervezték a döntő teljes lebonyolítását és a hozzá kapcsolódó rendez-vényeket.

A zsűri elnöke: dr. Hadházy Tibor (Nyíregyháza)
A zsűri tagjai: Maráz Lászlóné (Tata), Pöltl János (Komárom), Nickházy Lászlóné (Győr), Kleizerné Kocsis Mária (Kapuvár),
Horváthné Fazekas Erika (Szeged), Lévainé Kovács Róza (Karcag), Pál Zoltán (Gödre) Slezák Zsolt (Mocsa)
A zsűri ellenőrei: Szénási Istvánné (Budapest), Krakó László (Tát)
Informatikusok: Gesztesi Péterné és Gesztesi Péter.
Vizsgabiztosok voltak: Papp Csilla, Horváthné Perger Zsuzsanna, Wernerné Pöhre Judit, Antoni Istvánné, és Várhegyi Lászlóné.
A szervezésben részt vett még: Juhász Nándor és Wöller László
A délelőtt folyamán a kísérőtanároknak Kiss Gyula az ELFT általános Iskola Oktatási Szakcsoportjának elnöke adott tájékoztatást az
Öveges verseny eddigi fordulóinak megszervezésével kapcsolatos gondokról és az eredményekről. Ezt követően a felkészítő tanárokkal eszmecserét
folytattak a fizikatanítás jelenéről, jövőjéről és a tehetséggondozás lehetőségeiről. Több szó esett a tárgy népszerűsítésének lehetséges
módszertani, technikai eszközeiről és a környezeti ellenhatások kezeléséről is.


A verseny délutáni része fél 5-kor fejeződött be. Ekkor már lehetőség nyílt arra, hogy a kifüggesztett posztereken a
versenyzők és kísérőik megtekinthették a feladatok megoldásait.
Még a vacsora előtt a tanulók és kísérőik átsétáltak a városi Tűzoltóságra, ahol Mészáros Péter tanár úr (Győr, Krúdy Gimnázium)
szervezésében tanúi lehettek a vízzel bemutatott Toricelli kísérletnek, amit egy bátor versenyző lány közreműködésével
mutattak be a darus tűzoltóautó több, mint 10 méter magasra felemelt kosarában. Emellett sok-sok "vizes" kísérletet próbálhattak
ki a gyerekek és megismerkedhettek a tűzoltók legmodernebb technikai eszközeivel is.

Vacsora után átvonultak a versenyzők és a kísérőik a Révai Gimnázium dísztermébe, ahol kellően elcsigázva, d
e lankadatlan érdeklődéssel követték Tóth Pál tanár úrnak, a FIZIBUSZ "vezetőjének" kísérletekkel illusztrál
igen érdekes előadását. Köszönet érte az ELMŰ-nek és az ÉMÁSZ-nak.
2008. május 25-én (vasárnap) reggel fél kilenckor a városháza dísztermében Horváthné Fazekas Erika,
a szakcsoport vezetőségének tagja vezetésével került sor az eredményhirdetésre és a díjkiosztásra.

A díszelnökségben dr. Ottófi Rudolf Győr Megyei Jogú Város alpolgármestere, Sólyom Jenő akadémikus, az ELFT elnöke,
dr. Kozma László az Oktatási és Kulturális Minisztérium főtanácsosa, Kiss Gyula, az ELFT általános Iskola Oktatási
Szakcsoportjának elnöke, dr. Vida József főiskolai tanár, a versenybizottság elnöke, dr. Hadházy Tibor tanszékvezető főiskolai tanár,
a zsűri elnöke foglalt helyet.

Sólyom Jenő akadémikus és dr. Ottófi Rudolf alpolgármester köszöntő szavai után dr. Vida József a
versenybizottság nevében, dr. Hadházy Tibor a zsűri nevében elemezte, értékelte a megoldásokat.
Az idei versenyen 14-en kaptak IV. díjat, 12-en III. díjat, 6-an II. díjat, és egy tanuló kapott I. díjat.
A díjakat Kiss Gyula, dr. Hadházy Tibor, dr. Kozma László, és Sólyom Jenő adták át a díjazottaknak és az őket felkészítő tanároknak.
A díjazottak az oktatási miniszter által aláírt oklevelet és könyvcsomagot kaptak.
|
|
| A 2008-as győztes |
Az országos döntő a diákok számára ebben az évben is térítésmentes volt. Az Oktatási Minisztérium és a szponzorok anyagi támogatása,
a szakcsoport vezetőségének széleskörű szervező munkája, a versenybizottság és a helyi közreműködő kollégák hathatós segítsége,
mind hozzájárult a verseny sikeres, eredményes lebonyolításához.
Ezúton is köszönjük a támogatásokat és a segítők áldozatos munkáját!
A szponzorok által felajánlott különdíjak átadása után Kiss Gyula megköszönte a versenyszervezők munkáját és a szponzorok segítségét,
anyagi támogatását és bezárta a XVIII. Öv-eges József Fizikaverseny döntőjét.
Természetes, hogy a versenyt ebben az évben sem lehetett volna megszervezni az iskolákban lelkesen dolgozó, nagy hivatástudattal rendelkező
és elkötelezett fizikatanárok, az intézmények érdekeit jól képviselő, a tehetséges tanulók fejlődését szem előtt tartó igazgatók,
a még működő szaktanácsadók, illetve Pedagógiai Szolgáltató Központok, a megyei bázisiskolák hathatós közreműködése nélkül.
Nekik is köszönjük áldozatos munkájukat, a tehetséges tanulók versenyre való felkészítését, hiszen a ma még fizikából versenyző
fiatalokból lesznek a jövő kutatói, fejlesztőmérnökei és felelős döntéseket hozó állampolgárai, akiknek józan, megfontolt gondolkodásán
és tevékenységén múlik a nemzet jövője, gazdaságának fejlődése.
Életpályájukat lehet, hogy éppen a versenyekre való felkészülés során alakuló világszemléletük, szorgalmuk, sikerélményük és a
beléjük táplált munkaszeretet, tudománytisztelet határozza meg.

|
|
Adatok a döntőről
A XVIII. Öveges József Fizikaversenyen 66 hazai diák vett részt. A hagyományokhoz híven az országos döntőjére meghívást
kaptak a határainkon kívüli országokban fizikát magyar nyelven tanuló diákok legjobbjai is. Meghívásunkra összesen 11
versenyző érkezett a határon túlról, Erdélyből 4 fő, a Felvidékről 3 fő, Kárpátaljáról 2 fő, és a Vajdaságból 2 fő,
akiket fizika tanáraik kísértek el. Idén összesen 8 leányversenyző volt. A 77 résztvevő 64 intézményt képviselt,
közülük több, mint 53%-a (41 fő) általános iskolában, közel 47%-uk (36 fő) pedig gimnáziumi osztályokban tanul.
|
|
Idén már kilencedik éve, hogy az ELFT Általános Iskolai Szakcsoportja által erre a célra alapított Öveges József Érem gazdára talált.
A győztes 95%-os teljesítménnyel lett első helyezett Bolgár Dániel (a PTE Deák Ferenc gyakorló Gimnázium és Általános Iskola tanulója)
felkészítő tanára, Sebestyén Klára. Az érmek ünnepélyes átadására Gyulán, a XXXII. Általános Iskolai Fizikatanári Ankét és
Eszközkiállítás megnyitóján került sor, ahová a győztes versenyző és tanára meghívást kapott.
A zsűri a legjobb 33 versenyzőt (77% feletti teljesítményért) díjazta, közülük 16 (48,5%) jár gimnáziumba, a többi pedig általános iskolás.
A díjazott versenyzők között van 4 leány is, 6 budapesti, 2 debreceni, 2 határon túli (kolozsvári), 2 nagykanizsai, 2 pápai és 2 tatabányai
versenyző található, de akad 4000-nél is kevesebb lakosú településről (Hartáról Vona István) érkezett versenyző is, aki II. díjas lett.
Rajta kívül még öten második díjat (Galgóczi Gábor /Dunakeszi/, Tilk Bence / Eger/, Bozzai Dániel /Budapest/, Kertész Dávid /Pápa/, Sándor Tímea /Budapest/),
12 fő harmadik díjat (Kovács Gábor Ferenc /Tatabánya/, Deák Norbert /Kolozsvár/, Suri Bálint /Sopron/, Vértesy Gáspár /Dombóvár/, Szigeti Bertalan /Veszprém/,
Bacher Viktor /Mecseknádasd/, Göncz Csaba András /Nagykanizsa/, Bozsik Máté /Tatabánya/, Inhoff Gergő /Tolna/, Romvári Petra /Budapest/, Farkas Martin /Keszthely/,
Szabó András /Vác/) és 14-en negyedik díjat kaptak (Orgován József /Szekszárd/, Kustár Zsófia /Debrecen/, Erdős Gergely /Nagykanizsa/, Kis Attila Soma /Göd/,
Wirnhardt Bálint /Gödöllő/, Hatala Csaba /Encs/, Szöllősi Márton és Goretity Árpád /Budapest/, Simon Sebestyén /Balatonföldvár/, Papp Albert /Kolozsvár/, Négyesi Bálint /Budapest/,
Racskó Bence /Szeged/, Rostás Farkas Bertalan /Pápa/, Baji Zsófia /Debrecen/).
Minden díjazott versenyző és felkészítő tanáraik az oktatási miniszter által aláírt oklevél mellé díjaik és
helyezéseik arányában könyvcsomagokat illetve az Élet és Tudomány, a Természet Világa korábbi számait, valamint várost és a megyét bemutató kiadványokat kapott.
Az Öveges József Fizikaverseny történetében ritkán fordult az elő, hogy egy iskolából ugyanannak a kollégának több tanítványa is az országos döntőbe jutott.
Idén Juhász Nándorné tanárnőnek (Szeged, Tisza-part Ált. Isk.) négy tanítványa, Czupy Juditnak (Sopron, Széche-nyi István Gimnázium)
három tanítványa és további hét felkészítő tanárnak 2-2 versenyzője vett részt a döntőn, többségüknek díjazott tanítványa is van.
Ők az eredményes tehetséggondozó munkájukért külön is dicséretet érdemelnek. Nevezetesen a következők:
- Juhász Nándorné (4 tanuló) Szeged, Tisza-parti Általános Iskola
- Czupy Judit (3 tanuló) Sopron, Széchenyi István Gimnázium
- Embersitsné Bóta Éva (2 tanuló) Dombóvár, József Attila ÁMK
- Gyulay Éva (2 tanuló) Budapest, Szerb Antal Gimnázium
- Jámborné Suta Judit (2 tanuló) Debrecen, DE Kossuth Lajos Gyakorló Gimn.
- Lelkes Andrásné (2 tanuló) Nagykanizsa, Zrinyi Miklós Általános Iskola
- Megyeriné Borsó Éva (2 tanuló) Pápa, Munkácsy Mihály Általános Iskola
- Popa Márta (2 tanuló) Kolozsvár, Báthory István Elméleti Líceum
- Sebestyén Klára (2 tanuló) Pécs, PTE Deák Ferenc Gyak. Gimn. és Ált. Isk.
A 18 év során közel 750 fizikatanár csaknem 1300 versenyzőt juttatott az országos döntőbe.
Közülük a legtöbb tanulót küldő felkészítő tanárok szerepelnek a következő táblázatban:
| Név | Település | Eddigi versenyzőinek a száma |
| Kotormán Mihály | Debrecen | 15 |
| Nagy Teréz | Nagymegyer (Szlovákia) | 15 |
| Maráz Lászlóné | Tata | 13 |
| Sebestyén Zoltán | Pécs | 12 |
| Gyimesi Éva | Szentendre | 11 |
| Horváth Ferenc | Barcs | 10 |
| Agócs Ágnes | Budapest | 9 |
| Búcsú Ferenc | Szeged | 9 |
| Juhász Nándorné | Szeged | 8 |
| Sikó Dezső | Kecskemét | 8 |
| Anka Attiláné | Pécs | 7 |
| Cselyuszka Antalné | Székesfehérvár | 7 |
| Erdősi Katalin | Budapest | 7 |
| Horváthné Fazekas Erika | Szeged | 7 |
| Sebestyén Antalné | Szombathely | 7 |
| Tófalusi Péter | Debrecen | 7 |

A diagramon az elmúlt 18 év Öveges József Országos Fizikaverseny döntőinek százalékban kifejezett átlagteljesítményei láthatók.
Az eddigi 18 év megoldási átlaga: 63,83%.
Az idei verseny eredménye (73,7%) több, mint 10%-kal jobb az eddigi versenyek átlagérté-kénél, és 4,7%-kal több, mint az előző évi.
A kb. 69%-os átlagérték fordult elő legtöbbször a verseny eddigi történetében, ami a negyedik legmagasabb eredmény a 18 év alatt.
Az évek során előforduló ingadozásoknak természetesen számtalan oka lehet. Függhet az adott évfolyam pillanatnyi felkészültségétől,
mentális és pszichikai állapotától, a választott feladatok nehézségi fokától, a fizikaoktatásban folyó - nagyon nem kedvező - változásoktól,
és még sok más tényezőtől. Nem elhanyagolható faktor lehet, hogy az elmúlt években változott a ki(be)válogatás szisztémája is.
Többfordulós, felmenő rendszer működik központi feladatsorokkal.
Remélhető, hogy a 2008/2009-es tanévben is sok-sok kis fizikus indul majd az Öveges József Országos Fizikaversenyen.
Szeged, 2008. augusztus
Juhász Nándor,
Ősz György,
Dr. Vida József
|