Pálinkás István



Egy nagyon tehetséges fiú története, aki Szegedről hozott képeket

Jelentés a Horror Plázából

(Megjelent a Dunaújvárosi Hírlap 2002. március 11-i számában.)

Dunaújváros (pálinkás) - Három fontos kiállításmegnyitó volt pénteken Dunaújvárosban. Mindhárom este hat órakor.
Ennek következtében körülbelül három helyen kellett volna lennie e sorok írójának, ami akkor is képtelenség volna, ha történetesen klónoztam volna magamat, és nem nekem kellett volna megnyitni a kávéház falára aplikált rajzokból összeállított pazar kiállítást.
A történet szépsége egészen polgári. A kiállító fiú Szegedről érkezett hozzánk azon egyszerű oknál fogva, hogy testvére Dunaújváros Táncszínházának oszlopos tagja Ábrahám Nóra. Testvére pedig, Ábrahám István eljött és elhozta - ezt eddig nem tudhattam - kedvenc képemet, a pipázó macskát. Erről meg az jutott eszembe, hogy Safranek, és akkor már csak egy lépésre állunk attól, hogy esztétikai magyarázatokba bocsátkozzam a macska-egérvilág (jó kis alvilág!) tündérmeséiben.
De van itt még ezer és ezer, jobbnál jobb ötletem arra vonatkozóan, hogy miért szerettem meg Ábrahám István grafikáit. Például azért, mert ha a pipázó macskám lelépne most a képről, nagyot vernyogna ijedtségében és elfüstölne melegebb éghajlatra (Ja, Pista druszám pedig képt éve végzett a képzőművészetin! - már ha ez számít valamit). Egyszerűen: megijedne az én druszám Munkácsít idéző Munch sikolyába bújtatott, ásító képétől, amiben föltehetően egy mellbimbóért nyúló boszikezet is vélne fölfedezni (ezt is egy képén lehet látni!).

Kedvenc képem a pipázó macska - kár, hogy csak képről ismerhetem állat-uraimat

De! Azanyámat! Van itt egy kocsmakép is: egy madárcsőrre támaszkodó, agyvelőig lecsupaszított váz. Vele szemben meg egy alkoholtömeg-ember horrorisztikus... Nem folytatom.

Kocsmafilozófia

Megynyílt, tisztelettel, a Horror Pláza! Tessék-tessék, vegyétek és igyatok ebből mindnyájan, mert ez a kor képlete! - képletesen szólva, persze. (Gondolom, most élő vonalat nyitok a számomra szimpatikus párt számlájára, hogy fogadni tudjam a korunkra jellemző kiállításért találkozási egyeztetéseket imátkzó grammatikai gratulációkat).

Az ásító ember azonnal két képre is utal... Mindegy, a vége az, hogy horrorisztikus. Más, mint amit megszoktunk.

És azt fogom mondani, NEM! Nem akarok találkozni, nem akarok semmit! Békében akarok maradni a pipázó macskámmal, a mellette álló, lelenckinézetű ebbel egyetemben. "És azt üzenem innen, a Horror Plázából, hogy jó lesz vigyázni, felebarátaim, mert közeleg a vég, befelé nőnek a csecsemők fogai és apad az anyatej! De ne feledjétek a jeleket, mert már korábban is láthatóak voltak..."
Aztán, most, hogy megbékéltem a világgal egy kávé mellett, meg láttam a macskámat-kutyámat, már meg is halhatok.
Ti pedig, felebarátaim, intézzétek az ügyeket tovább! Érzékenységgel, türelemmel, alázattal. Szavazzatok akire akartok!

Pálinkás István