5. Nemzeti, állami jelképek

A törvényesség kérdése
A törvénytelenség
Megszólaltatói/hallgatói elfogadása

Részben a törvényekből, részben a hagyományokból kiderült, hogy a himnuszok nemzeti, állami jelképek is egyben. Ezeket a jelképeket ismerni, használni és védeni kell.

A Szent Korona, a jogar és az országalma

Magyarország állami jelképei: a Szent Korona, a jogar és az országalma

5.1. A törvényesség kérdése

Nincs kidolgozva, mégsem vitatott, hogy a nemzeti, állami és egyéb közösségi jelképek hogyan, milyen szintig ismerendők, miképpen kell használni ezeket és hogyan védjük meg őket a "romlástól", "rombolástól".

5.1.1. Önmagában

A himnusz közös előadása önmagában is jelképezi a közösséget. Az előadás módja nem változtat semmit a múlton - viszont minősíti az előadó közösséget (s ennek függvényében az elvárható jövőhöz szükséges viszonyt). Az előadó, megszólaltató közösség akkor része a (nemzet) nagyobb közösségének, ha a viselkedési elvárások is jelzik ezt.
A himnusz és a himnusznak tekintett népének nem önmagáért van, hanem értünk.

5.1.2. Zászlóval, címerrel

Az előadás ünnepélyességét, szorosabb közösségi kapcsolatát érzékelteti, ha az összekapcsolódik más jelképek használatával: zászló, címer, korona stb. Az államiság és a nemzetiség jelképeinek ilyen erős kapcsolata mindig a megerősítést szolgálja - az ezzel való szembeszállás provokáció.
A jelképek használata más közösségek megbecsülését is jelenti - saját magunkat is megbecsüljük, ha tiszteletünket nyilvánítjuk.

A magyar címer

A magyar címer

5.2. Törvénytelenség

A jogi minősítések a nemzeti, állami jelképekkel való visszaélés eseteire, vagy azok megcsúfolására azért hiányoznak a törvénykönyvekből, mert a normalitástól annyira eltér ez a megnyilvánulás, hogy nincs rá paragrafus.
A tapasztalat is igazolja ezt - ti. az ilyen szembefordulás mögöttes okai többnyire az abnormalitáshoz kapcsolódnak.
Van olyan eset, amikor a politikai szembeállás gesztusa a polgár ilyen cselekedete, de ennek csak a azonosulás, nincs átpolitizálva, átideologizálva a hétköznapi lét - s ha valaki mégis úgy érzi, hogy az élete ilyen, és így nem tud élni, akkor ki lehet vándorolni.

Az 1932-es olimpia megnyitó ünnepsége

Az olimpiák megnyitó ünnepségén, a csapatok képviselői országuk nemzeti jelképeit használják (zászló, himnusz).





A téma összegzései

A nemzeti, állami jelképek alkalmazása és használata a közösségi megnyilvánulás sajátos formája. Ez azonban nem kényszerített - így nincs is szükség kényszerítő alkalmazásra (pl. törvényességi védelem).



5.3. Megszólaltatói/hallgatói elfogadása

Ha fölkelsz a számítógép mellől, akkor egy idő múlva biztos, hogy részt veszel olyan eseményen, amelyiken elhangzik a Himnusz, a Szózat vagy más himnusznak tekintett magyar népének.
Amikor meghallod a fölvezető dallamot, vagy előtte a figyelmeztető felhívást, akkor már döntened kell: mennyiben veszed figyelembe az eddig olvasottakat, hallottakat, látottakat. Döntésed a közösségnek szól majd..



Tisztavatás

Tisztavató ceremóia

 


A találkozás - az alkalom ] [ A himnusz-fogalom kialakulásához ] [ A himnuszok tartalmi elemzése ] [ A himnuszok megzenésítése ] [ Nemzeti, állami jelképek ]
Főmenü ] [ Tartalomjegyzék ]

Fel Vissza a lap tetejére
A himnuszok megzenésítése A himnuszok megzenésítése


(c) Mozaik Oktatási Stúdió
Szeged, Debreceni u. 3/b.