2.4. A nemzeti-nemzetiségi jelentés kialakulása

A modern polgári értelemben vett nemzet és nemzeti gondolat kialakulása 17-18. századra tehető (összefüggéseihez! lásd a első felében szereplő háttérismertetést), mind történetfilozófiai, ideológiai, mind pedig politikai és kulturális értelemben. Az államnemzet és kultúrnemzet fogalmát kialakító filozófusok megegyeztek abban, hogy a nemzet olyan közösség, amely ugyan az őt alkotó egyedek függvénye, de túlnő rajtuk, legyőzi az időt és a teret, olyan virtuális fogalommá válik, amely visszahat az őt kialakító valóságra - s létrejöttével semmi sem szüntetheti meg (még egy esetleges népirtás sem tudja az időből és az emberiség emlékezetéből kitörölni). Ez a vallásos érzületre is támaszkodó fogalmi jelentés bonyolult s mégis egyszerűen megnevezhető érzéseket vált ki az azonosulóból, erkölcsi viszonyulás kényszerét, döntéseket és áldozatokat vár, generációkat köt össze - s mindezt helyhez is kapcsolja: a haza fogalmához. Ez a haza azonban nem csupán földrajzi hely, "a' haza ott él fiai szívében" (C. Odrajas) - és amíg ott él, addig él. A megszülető, törvényessé is tett himnuszok ezeket a nézeteket, eszméket, az ezekből gerjedő érzelmeket őrzik, fejtik ki. Borsos József: Nemzetőr

Borsos József: Nemzetőr című festménye.

Nemzetőr zászló

Nemzetőr zászló. Mária magyarország védőszentje vigyáz a magyar nemzetre.

2.4.1. Nemzeti jellegűek

A csoportosítás alapja az, hogy a közösség egy néphez kapcsolódik, vagy pedig nemzetek szövetségéhez. A monarchikus himnuszokban nincs különösebb jelentősége az éneklő alattvaló etnikai hovatartozásának, a nemzeti himnuszokban ez mindennek az alapja.

A francia himnusz A francia himnusz időben az elsők egyike és klasszikus példája annak, hogyan reagál egy közösség a
fenyegetettség-érzetre.
A lengyel himnusz Harcokban született - és ezért induló jellegű - a lengyel himnusz is.
A finn himnusz Más természetű a finnek himnusza - keletkezése magyarázza jellegét.
Az észt himnusz Az észt himnuszt azért is érdemes tanulmányozni, mert összekapcsolható mind Runeberg szövegével,
mind Koidulának, Jannsen lányának szövegével.Az ún. Székely himnusz
A magyar himnusz A magyar himnusz

2.4.2. Nem nemzeti jellegűek

Olyan állami himnuszok is kialakultak a történelemben, amelyek több nép, nemzet, állam önkéntes vagy nem önkéntes szövetsége alapján született meg. Az osztrák császári himnusz azért nem szerepelt itt, mert igen erős volt a feudális jegyek megléte (az angol keletkezésekor pedig még nem beszélhettünk a modern értelemben vett nemzetfogalom kialakulásáról).
Olyan államszövetségek himnuszait vesszük itt példaként, amelyek a modern értelemben vett nemzetek feletti államalakulatok közösségteremtő, közösséghirdető vágyait fogalmazták meg.

 

Az Amerikai Egyesült Államok himnusza Az Amerikai Egyesült Államok himnusza
A volt Szovjetunió himnusza A volt Szovjetunió himnusza
Az Európai Unió himnusza Az Európai Unió himnusza


A téma összegzései

A himnuszok bemutatása időlegesen befejeződött - a terjedelem korlátai csupán a rendezéshez elengedhetetlen számú darabot kínálják. Soha ne feledjük, hogy egy más országbéli, más állambeli, más nemzethez tartozó személyt (és a hozzá kapcsolódó kultúrát, közösséget) tiszteljük meg akkor, ha himnuszát illendően meghallgatjuk. Tágabb értelemben ez minden közösségi énekre érvényes. A hallott, látott himnuszok egybekapcsolódnak a fogalmakkal, a művészetekkel és a történelmi, politikai folyamatokban az emberrel. Sőt összekapcsolják az egyik embert a másikkal, akárhol, akármikor élt is!

 


A találkozás - az alkalom ] [ A himnusz-fogalom kialakulásához ] [ A himnuszok tartalmi elemzése ] [ A himnuszok megzenésítése ] [ Nemzeti, állami jelképek ]
Főmenü ] [ Tartalomjegyzék ]

A himnuszok tartalmi elemzése A himnuszok tartalmi elemzése
A himnuszok megzenésítése A himnuszok megzenésítése
Nemzeti, állami jelképek Nemzeti, állami jelképek
Fel Vissza a lap tetejére
A szakrális jelentés és a közösség... A szakrális jelentés és a közösség...


(c) Mozaik Oktatási Stúdió
Szeged, Debreceni u. 3/b.