SZÓZAT
 Szózat
Hazádnak rendületlenűl
Légy híve, oh magyar,
Bölcsőd az 's majdan sírod is,
Melly ápol 's eltakar.
A' nagy világon e' kivűl
Nincsen számodra hely,
Áldjon vagy verjen sors' keze,
Itt élned, halnod kell.
Ez a' föld, mellyen annyiszor
Apáid' vére folyt;
Ez, mellyhez minden szent nevet
Egy ezredév csatolt.
Itt küzdtenek honért a' hős
Árpádnak hadai,
Itt törtek össze rabigát
Hunyadnak karjai.
Szabadság! Itten hordozák
Véres zászlóidat,
'S elhulltanak legjobbjaink
A' hosszu harcz alatt.
És annyi balszerencse közt,
Olly sok viszály után,
Megfogyva bár, de törve nem,
Él nemzet e' hazán
'S népek' hazája, nagy világ!
Hozzád bátran kiált:
"Egy ezred évi szenvedés
Kér éltet vagy halált!"
Az nem lehet, hogy annyi szív
Hiába onta vért,
'S keservben annyi hű kebel
Szakadt meg a' honért.
Az nem lehet, hogy ész, erő,
És olly szent akarat
Hiába sorvadozzanak
Egy átoksúly alatt.
|
Vörösmarty Mihály portréja
Még jőni kell, még jőni fog
Egy jobb kor, melly után
Buzgó imádság epedez
Száz ezrek' ajakán.
Vagy jőni fog, ha jőni kell,
A' nagyszerű halál,
Hol a' temetkezés fölött
Egy ország vérben áll.
'S a' sírt, hol nemzet sülyed el,
Népek veszik körűl,
'S az ember' millióinak
Szemében gyászköny ül.
Légy híve rendületlenűl
Hazádnak, oh magyar,
Ez éltetőd 's ha elbukál,
Hantjával ez takar.
A' nagy világon e' kivűl
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors' keze,
Itt élned, halnod kell. |
| A Szózat első ütemeivel 1835. vége óta
foglalkozott Vörösmarty, a kész mű 1836-ban íródott. Első tollpróbája
még csak ennyi volt:
|
"Hazádhoz, mint szemedhez,
Tarts híven oh magyar.
Bölcsőd és sírod az neked,
Melly ápol, 's eltakar.
A' nagy világon e' kivűl
Nincsen számodra hely
Áldjon vagy verjen sors:
Itt élned halnod kell."
(Kritikai Kiadás VMÖM II. Bp., 1960. p. 654.) |
Vörösmarty Mihály a Fóti dalt
szavalja Deák Ferenc és Kossuth Lajos társaságában. 1841. |
Az 1836-os rendi országgyűlés berekesztése az ellenzék teljes vereségét hozta:
legfőbb vezetői vidéki tétlenségbe kényszerítve, vagy börtönben, bírósági
eljárás alatt. A sokat emlegetett herderi jóslat beteljesülése újra közelinek
tűnik - felhívásra van szükség. Ez a felhívás a Szózat, mely ugyan keretes
szerkezetével a Himnuszra emlékeztet, de messze több aktivitást követel a
hallgatótól!
A Szózat évszázados hagyományokat idéz meg és alkotja a múlttal szerves egységgé
a jelent. Az irodalomtörténész figyelmeztet a motívumokra:
"...az mű nemzetségünknek több hazája ennél soha nem lészen
s nincsen is, más minekünk az övét nem adja" (Bocskay István,
1606.)
"... az magyaroknak ennél több ez kis darab országocskánál
nincsen, kit ha elvesztnek, semmiek nem leszen" (Czobor Mihály, 1606.)
"... nincsen nekönk több hazánk ennél, ha ezt is elvesztjök,
nem ad senki országot nekönk" (Nyáry
Pál, 1606.)
"... ne veszessük el, uram, az hazát, mert ha ezt elvesztjük,
mi mást nehezen avagy nem is találunk" (Bethlen Gábor, 1611.)
"Bizony illendő is erre a szegény hazára gondot viselni, mert
nekünk ennél több nincsen, s annak is igen kevés részecskéjébe szorultunk, s ha ez
is kicsúszik kezünkből, mást nem ad senki érette, s nem is találunk" (Rákóczi György,
1629.)
"... nem hazánk-e tehát nekünk is ez, mint édes eleinknek? Az
bizony, más nincsen kivülle." (Esterházy Miklós, 1634.)
"... elfussunk? Nincs hová, sohun másutt Magyarországot meg nem
találjuk" (Zrínyi
Miklós, 1660.)
Vagy a későbbiektől is találhatunk illő idézeteket - csak Széchenyi
Stádiumából:
"Hunnia annyi viszontagságok közt
csekély száma mégis él."
"Hunnia szebb sorsra méltó...
feküdjünk mi is .... nemzeti sírgödrünkbe"
"... mi mint magyarok
egykori sirhantunk fölött
soha ne érdemeljünk-e
a később élendő nagy nemzetek
emlékezetében
néhai nagyságunknak
egy érdem-emlékét is?"
Talán nem kell fejtegetnünk, hogy Vörösmarty költeménye mennyire
"eltalálta" a közhangulatot, a kor- és a népszellemet. Versét, mely egy
naptár révén a népi közönséghez is eljutott, hamarosan széltében emlegették,
szavalták, idézték, sőt 1839. 11. 02-től énekelték is.
A betanítás rövid ideig tart, és 1843. 05. 10-én fölcsendülnek a Szózat mai
hangjai. Rövidesen az egész országban ismertté válik az új melódia:
"A' szívrázó költemény és melodia hallatára egészen el
volt ragadtatva a' közönség, el annyira, hogy a' végső verseket a ' hallgatók
közül többen együtt kezdték énekelni a színészekkel [ti. a pozsonyi
magyar színkör 1843. 06. 01-i előadásáról tudósítanak - Á.K.], fényes bizonyítványául annak, miszerint a' közkedveltségű dal- és
énekszerző, Egressy Benjámin jelen szerzeménye minden magyar szivet megkapá, minden
magyar kebelben viszhangra talál, 's csak olly könnyen énekelhető, mint minden népies
nemzeti dal, melly ezerek, millók ajkain meghonosult." (Pesti Hírlap
1843. 06. 11.)
Bár a Kisfaludy Társaságnak
voltak olyan aspirációi, hogy akár ezt, akár egy másik Vörösmarty-művet (Himnusz)
minősítsenek nemzeti himnusszá, a Gotterhaltét nem lehetett sem ekkor, sem később
háttérbe szorítani. A közönség még sokáig a Szózatot tekinti nemzeti himnusznak,
ezt énekelte a szabadságharc csatáiban, ezt az önkényuralmi tüntetéseken - s bár
Vörösmarty temetésén nem lehetett megszólaltatni, Széchenyi temetésekor
nyolcvanezren zúgták. Hivatalossá soha nem lett, lassú háttérbe szorulását a
Himnusszal szemben részben a politikai viszonyok konszolidációja, részben pedig
nehezebb előadásmódja okozta.
Ez a háttérbe szorulás ugyan nem jelent eltűnést - a fontosabb ünnepeken mindkettő
szerepel, de végül Kölcsey műve lett törvényes
jelképpé.
A Szózat aktív közéleti szerepvállalást igényel, áldozatos döntést - olyan
konfliktushelyzetet állít fel, amely nem tűri az alternatívát: csak egyféle választ
enged, amelyet már a kortárs Arany is olyan fontosnak tartott, hogy egész
költeményt szentelt ennek: "rendületlenül".
(c) Mozaik Oktatási Stúdió
Szeged, Debreceni u. 3/b.
