| A PROTESTÁNS FELEKEZETEK ZSOLTÁRA A reformáció újabb hullámként
érkezett - már ami a vallásos közösség megerősítését jelenti. Legyen az
akármelyik felekezet (evangélikus, anabaptista, anglikán, református, unitárius -
esetleg szombatista), közös abban, hogy a vallási szertartásba a korábbinál jobban
(az egyenlőség képzetét inkább felkeltő módon) be kívánja vonni az iskolázott,
iskoláztatott híveket. |
|
Ez maradandóan sikerült, többé-kevésbé ma is ugyanarra a dallamra éneklik a zsoltárokat, amelyeket a 16-17. században kialakítottak. Ez nemcsak az összes protestáns között teremt közösséget, hanem a múltban éltek és a jövőben élők között is.
A magyar protestantizmus zsoltártörténetében egyik legnagyobb szerepet Szenczi Molnár Albert (1547-1637) játszotta, aki 1607-ben Herborban jelentette meg irodalomtörténeti és verstani szempontból is kiemelkedő jelentőségű zsoltárgyűjteményét. Ebből vesszük példánkat.
![]() |
A XLII. zsoltár kottája |
Összevethetjük a Zsoltárok könyve 42. énekével, a Károli fordítás közismert. Lehet, hogy az tömörebb - ez viszont énekelhető, s ez sokkal többet ér, mert az éneklés a közösség lét egyik legegyszerűbb - és legnagyobb hatású formája.
| Vissza a lap tetejére | |
| A "bekapcsolódó" jelentés | |
| Az "újabb vallások" vallásos éneke |
(c) Mozaik Oktatási Stúdió
Szeged, Debreceni u. 3/b.