4. A törvényes forradalom lehetőségei és zsákutcái

	Az áprilisi törvények alkotmány-jellege és hatásuk
	Gazdasági tekintetben
	Politikai kérdések
	Az udvar törekvése az "alkotmánymódosításra" 1848 szeptemberéig
	A politikai konszenzus helyett a katonai megoldás erőltetése
	A katonai sikerek és balsikerek a polgári demokratikus jogokat veszélyeztetik
	A háborús erőfeszítések és pusztítások a polgári gazdaság ki- és átalakulását veszélyeztetik
	Hibás politikai döntések
	A reformok késése
	A forradalmi nyomás
	A nemzetiségi kérdés
	Külpolitikai tévedések
	A tárgyalási készség hiánya

A történelem nem olyan mint a kalandjáték. Nemcsak hogy nincsenek szabályai, de játékmestere sem. Sokak szerint a jó politikus jó sakkozó is - ám ez sem törvényszerű. A történelem és a politika összefonódása ugyan közhely, ám nem bizonyos, hogy a múlttá váló politika történelem is egyben. Az előttünk álló anyagban azt kíséreljük meg, hogy megmutassuk: mi a történelem és mi a politika 1848-49-ben.

4.1. Az áprilisi törvények alkotmány-jellege és hatásuk

Az ún. áprilisi törvényeket történelmi jelentőségűnek tekintjük.

Ugyanakkor arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy az utolsó rendi országgyűlés alig három hét alatt dolgozta ki, hiszen a feliratot csak március 16-án éjjel fogadták el, április 11-én pedig már szentesítették is. A sietség oka politikai természetű volt: nem lehetett tudni, hogy miként alakul a kedvező külpolitikai helyzet, s félő volt, hogy a belpolitikai események lendülete elsodorhatja a pozsonyi törvénykezőket. Sikere mégis azért következett be, mert a magyar politikai élet vagy 20 esztendeje foglalkozott a leendő változások mértékének, keretének, irányának és irányításának problémáival.

Az értékeléshez a korábban megfogalmazott összegzésünket (lásd 2.2.1. és 2.2.2. pontok) használjuk fel.

4.1.1. Gazdasági tekintetben

A törvények szövege hozzáférhető, ezért nem közöljük. Az értékelések is elfogadhatóak, ám a "súlypontok" esetenként máshová kerülnek.

4.1.1.1. A tulajdonjog fölszabadítása

Megtörténik minden tekintetben, beleértve a földesúri és a jobbágyi földek megkötéseinek végleges fölszámolását, például az ősiség, a hitbizomány, a bírhatás és az örökíthetőség.

Bizonyos nehézséget jelentett azonban az, hogy az ellenzék politikája (politikai ígéretei) következtében az úrbéri földek (és csak azok!) átkerülnek a volt jobbágyok tulajdonába - ez ugyanis két szociális feszültség forrása lesz: a nem úrbéri földek (az itt élők igazságtalanságnak érezték ezt) miért nem, illetve az úrbéri földeket már nem használók (s most ne térjünk ki arra, hogy miért nem) miért nem kapnak egyáltalán. A későbbi történetírói felfogások szívesen kapcsolódnak ezekhez a "hiányosságokhoz", véleményünk szerint azonban ez nem a polgári átalakulás kérdése, hiszen a volt jobbágyság mintegy 40 %-a tulajdonossá vált, kb. 2.5. millió kat.hold földön (1 k.h. = 4.316 négyzetméter) /! Lásd a jobbágyfelszabadítás változatait / .

4.1.1.2. A munkaerő fölszabadítása

Megtörténik, bár kisebb hiányosságokkal: nevezetesen a szőlődézsma (és a hozzá hasonló kisebb banalitások) kérdése.

A nehézség kezelhető, hiszen a szeptemberi fordulat után a népképviseleti országgyűlés meghozza eltörlését. A problémát inkább az okozza, hogy mit tud kezdeni a magyar gazdaság ezzel a felszabaduló munkaerővel.

4.1.1.3. A pénzügyi élet szabadsága

Ez a kérdés meglehetősen homályos maradt - nem a közteherviselés vagy a hitelélet, hanem a bankgaranciák miatt. A birodalmi keretek föllazítása - politikai kérdés - itt jelentkezett a legveszélyesebben.

4.1.1.4. Az állami beavatkozás kérdése

Az állami beavatkozásnak nemcsak nagy tere maradt, hanem egyenesen szükség volt rá, hiszen kérdését a 'nemzeti közbecsület védpajzsa alá' helyezték. Az állami beavatkozás igénye veszélyes pontja lett az alkotmánynak, hiszen a mindenkori kormányzat elleni támadás célpontjává vált.

4.1.2. Politikai kérdések

A politikai kérdéseket azért tekintem fontosnak, mert ezek azok a területek, amelyeken a mozogva a változásokat, változtatásokat elérhetjük.

4.1.2.1. Az alkotmány

Az áprilisi törvények alkotmányjellegűek voltak (Gergely András szerint az angol és a belga alkotmány pontjaira hasonlítottak ), ám ez nem a birodalom egészére vonatkozó alkotmány volt, csak a magyar királyság területére vonatkozott.
Ettől függetlenül a hatalom kialakított (és továbbfejleszthető) megosztásával garantálta a jogegyenlőséget és a politikai, gazdasági szabadságjogokat - meglehetősen nagy szabadsággal, de olyan keretekkel, amely lehetővé tette, hogy a népképviseleti országgyűlésen (s még az 1861-es országgyűlésen is) nagyjából az a politikai csoport legyen az irányító, az a társadalmi réteg a kedvezményezett, mint az 1847-es választásokon.

4.1.2.2. A nemzetiségi kérdés

A törvényeknek később tragikus jelentőségű hiányossága lett, hogy a magyar reformpolitikusok szinte II. József uralkodásától kezdve éppen úgy nem fordítottak figyelmet a nemzetiségi kérdésre, mint amennyire az udvar, a birodalmi kormányzat sem. Pontosabban mindkét oldalon csupán manipulálható és manipulálandó közösségnek tekintették a nemzetiségeket - magukat természetesen kivonva az ilyen azonosításból. Így aztán elmarad a birodalom nemzetiségeinek, de el a magyarországi nemzetiségeknek is egy olyan új, közös érdekeltségű viszonyrendszerének kialakítása, amely a széthúzó törekvések ellen hathat

Az 1849-es szegedi törvénnyel éppen úgy fölösleges foglalkozni, mint a különféle Kossuth-tervezetekkel: csak a létező valóság az, ami értékelhető. S ami itt létezik, az olyan mértékű hiba, amely a birodalom összeomlását okozhatja majd.

4.1.2.3. A birodalmi kérdés

Az április törvények ebből a szempontból is hibáztathatók. Miközben az ellenzék különféle programjai legföljebb a birodalmi föderáció olyan szélsőséges megvalósulását képzelték el, amely az önálló magyar közigazgatás létét jelentette, illetve a sérelmezhető birodalmi gazdaságpolitika visszaszorítását, addig a megvalósulni szorgalmazott új rend a konföderációvá alakulást kívánta.
A miniszteri ellenjegyzésekkel sakkban tartott uralkodó, az önálló pénzügy, hadügy és a király személye körüli miniszterségbe beleértett, beleérthető magyar érdekeltségű külügy olyan birodalom létrejöttét eredményezné, amelyik kifelé semmilyen erőt mutatni nem tud (s belső ereje is kérdéses).
Ez nemcsak abban mutatkozott meg, hogy amíg a birodalmi vezetés nem tért vissza a "bevált" erőszakos formákhoz, addig még a Német Szövetségben sem volt tekintélye, hanem abban is, hogy a nagyhatalmak fontosabbnak tartották a régi föltámasztását (Anglia, Oroszország), mint belebonyolódni egy új európai egyensúly kialakításának problémáiba.

4.1.2.4. A politikai garancia

A nemzetiségi problémák megoldását nem tekintve megvalósult. Olyan parlamentáris rendszert alakítottak ki, amely az eltérő, az alacsony és/vagy hiányos politikai kultúra esetében is garantálta az átalakulás minimumát: a belső békét.
A választási problémáktól eltekintve olyan vezetés választódott ki, amelyik eljutott a katonai ellenállás vállalásáig, meg tudta akadályozni mind a balra tolódást, mind a hadsereg túlzott előtérbe kerülését - sikeressége megmaradt a választók emlékezetében.

4.2. Az udvar törekvése az "alkotmánymódosításra" 1848 szeptemberéig

Az udvar és a magyar kormány politikai csatározása arra irányult, hogy mindkét fél számára egyértelművé váljon: milyen erők állnak a politikai csoportok mögött. Az ugyanis 1848 márciusából következett, hogy sem az udvar, sem a birodalmi érdekcsoportok nem fogadják el, nem fogadhatják el a fennálló körülményeket addig, míg be nem bizonyosodik, hogy el kell fogadniuk.
Az udvar mindent elkövetett a pénzügyi és a hadügyi különállás megszüntetésére - érdekes módon a külügyet nem tartotta fontosnak -, s miközben beadványaival, tervezeteivel, tárgyalásaival "puhítgatta" a Batthyány-kormányt, azt várta, hogy az belebukjon a jobbágyfelszabadításba (és a hozzá kapcsolódó pénzügyi válságba) és a nemzetiségi mozgalmakba.
A kormány azonban erőt tudott mutatni, azaz a népképviseleti országgyűlés szinte minden fontosabb döntését támogatta. Nemcsak a jobbágyfelszabadítás kérdése lelt nyugvópontot (akár statárium bevezetésével a földfoglalások ellen), hanem a pénzügyi önállóság alapja is kialakulóban volt - lásd Kossuth-bankjegyek -, sőt a déli területeken várható volt a belháborúval fenyegető szerb mozgalom elfojtása.
Batthyány erejét mutatja az is, hogy képes újabb kormányalakításával tárgyalóképes félként megjelenni - s csak akkor vonul vissza, s adja át a végrehajtói hatalmat az nak amikor mindent kipróbált.
Ezek a magyar sikerek vezetik el az udvart ahhoz a döntéshez, hogy egyedül katonai eszközökkel lehet számára hasznos döntést elérni (ezt részben az ellenforradalom katonai sikerei - ausztriai, cseh és észak-itáliai győzelmek -, részben pedig az ellenőrzése alatt egyre növekedő területek katonai potenciáljának figyelembe vétele eredményezi). A döntés egyértelműsége azonban meglehetősen későn derül ki: ez teszi lehetővé a felkészülést és a harc vállalását.

4.3. A politikai konszenzus helyett a katonai megoldás erőltetése

A hadsereg politikai célokra történő alkalmazása vagy a gyors megoldás útját jelenti, vagy pedig a katonai hierarchikus, centralizált rendszer alkalmazását. Természetesen hosszú távon mindkettőt - ám hosszú távon a tábornokok fölértékelődését is: fennállhat egy katonai diktatúra lehetősége. Mivel pedig sem az udvarról nem volt föltételezhető, hogy átadná a helyét egy katonai diktatúrából kiemelkedő elitnek, sem a magyar kormány és népképviseleti országgyűlésnek nem állt ilyen a szándékában, a probléma egyedül az lehetett, hogy minek értékelik a katonai megoldást.
A magyarok elsősorban a tárgyalások félretételeként értelmezték - ezért tekintették az egész katonai ellenállást olyan eszköznek, amelyet bármikor le lehet tenni, s vissza lehet térni a tárgyalásokhoz. Nemcsak a politikai vezetés értékelte így az eseményeket, hanem a katonai is (lásd pl. Görgey váci nyilatkozata).
Az udvar és a birodalmi érdekekre tekintő nemzetek fölötti arisztokrácia viszont csak kezdetben tekintette gyors politikai eszköznek (amely bevált Prágában, Bécsben és Lombardiában). Később viszont olyan centralizációs megoldás megalapozásának, amilyenre utoljára a Metternich-Pálffy vezetéskor volt példa. Elgondolását erősítette Oroszország támogatása is. A hadsereg támogatását a forradalmak által hatalomra emelt kormányok elvi antimilitarizmusa adta.

4.3.1. A katonai sikerek és balsikerek a polgári demokratikus jogokat veszélyeztetik

A katonai megoldás erőltetése és választása a közösségi élet átalakulását vonja maga után. A népi háború szükségessége (csak ekkor van esély a sikerre) maga után vonja a demokratikus jogok korlátozását is. Szép példája volt ennek a nemzetőrség átalakulása.

1848-as csatajelenet - részlet Várkonyi Zoltán: A kőszívű ember fiai című filmjéből

A polgárjog korlátozása azonban Magyarországon nem jutott el a terror meghirdetéséig, vállalásáig - nagy valószínűséggel ez lehetett az oka annak, hogy 1848-49 emléke minden későbbi kor és korosztály, társadalmi és politikai érdekcsoport számára "összeférhető".
Ez lehetett az oka annak is, hogy a nemzet ennyire sokkolóan élte meg az osztrák vezetés terrorját 1849-ben és az azt követő években. Olyannyira hihetetlen volt a terror, hogy a nemzeti tudat később Haynauval és a "gonosz" tanácsadókkal kapcsolta össze, hogy I. Ferenc József figurája (Erzsébet férje) átalakulhatott a boldog békeidők jelképévé.

4.3.2. A háborús erőfeszítések és pusztítások a polgári gazdaság ki- és átalakulását veszélyeztetik

A háborús erőfeszítések gazdasági hátrányai köztudottak. A napóleoni háborúk óta a hátország legalább annyira szenved a fronttevékenységtől, mint a csapatok, illetve a harcok által közvetlenül érintett területek lakója.

A magyar gazdaságot azonban inkább csak a pusztítások érintették hátrányosan, hiszen a védekezés hadi gazdaság kialakítását tette szükségessé - ennek pedig hiányoztak a hagyományai. A magyar hadigazdaság kialakítása több szempontból is előremutató.

Egyrészt a manufakturális, illetve gyáripari kezdetek olyan területen is áttörést hoztak, ahol korábban legfeljebb céhes kézműipar, esetleg manufaktúra működött! Másrészt az ország olyan területein jelentek meg iparvállalatok, ahol korábban akár a céhes kisipar sem virágzott! A nagy problémát a tőke visszahúzódása jelentette. A Kossuth-bankók fedezetét ideig-óráig biztosította a gyűjtés, ám a mezőgazdasági termelés visszaesése, az ipari szinte teljes mértékű militarizálása gyorsan maga után vonta, hogy a bankjegysajtó felelőtlen működésbe kezdett. Rontotta a pénzügyi biztonság lehetőségét, hogy egyik fél sem ismerte el a másik pénzét, sőt az általa uralt területeken rendeletileg kötelezte a lakosságot az ellenséges bankók megsemmisítésére. Az 1849 nyarán bekövetkező hitel- és pénzügyi összeőmlás - amelyet az adósságmoratórium már a kezdetek elején előkészített - önmagában is kérdésessé tette a szabadságharc győzelmét.

4.4. Hibás politikai döntések

Ne várjunk hosszú listát, a történész nem ügyész. Ám éppen mert a politikai tevékenység, a közösségi létezés valamilyen szintű tudatosítása vezet olyan cselekedetekhez, amelyekből összeáll(hat) a történelem, szükséges, hogy valamilyen mérleget vonjunk. Minden politikai döntés valamilyen értelemben konszenzus is egyben, hiszen a döntésekkel közösségeket befolyásolunk. Ezért nagyon nehéz egyedül a magyar vezetés hibáira tekinteni. Sokszoros és kölcsönös felelősségről van szó, ezért amikor hibákról beszélek, akkor lehetőleg kerülni fogom a csoportminősítést (ti. ki hibás inkább).

4.4.1. A reformok késése

Az első ilyen hibának tekinthetjük azt, hogy a birodalmi és a magyar politikai vezetés az 1847/48-as országgyűlésig nem rendezte a reformok ügyét. Ha csak az 1832-36-os, az 1839/40-es és az1843/44-es gyűlések napirendi pontjait, azok eldöntését nézzük, akkor nem értjük, hogy miért nem tették.

4.4.2. A forradalmi nyomás

A második hiba a forradalmi hullám "túlértékelése" volt - ennek következtében nem tudtak olyan kompromisszumot kialakítani, amilyen végül is az 1866/67-es tárgyalásokon megszületik.

4.4.3. A nemzetiségi kérdés

A harmadik hiba az ekkor még kezelhető nemzetiségi kérdés megoldatlansága.

4.4.4. Külpolitikai tévedések

A negyedik hiba a nemzetközi egyensúlyhoz kapcsolódó feltételezések realitástévesztése.

4.4.5. A tárgyalási készség hiánya

Az ötödik - számunkra utolsó - hiba, hogy minden fél elveszítette a tárgyalási megoldásba vetett bizalmát. Ennek következményei beláthatatlanok.

	A magyar politikai vezetés ragaszkodott a törvényes forradalomban elért vívmányaihoz, ám ez elfogadhatatlan volt az udvar számára. Amikor a tárgyalások és az egyéb ténykedések nem vezettek sikerre, akkor Bécs a másutt már eredményes katonai megoldást választotta. A magyar vezetés helyzetét fölmérve vállalta a harcot, amely végül számára vereséggel végződött. A vereség "befagyasztotta" a polgári jogokat és lelassította a gazdaságban megindult polgári átalakulást.
	Készítsünk esszét, értekező fogalmazást a következo témákból: Szülőhelyén hogyan játszódott le az 1848-49-es politikai és gazdasági átalakulás? Vizsgálja meg egy, a hadi gazdasághoz szükséges ágazat történetét 1848-1849-ben! Gyűjtse össze: milyen katonai, hadtörténeti emlékek kötődnek szülőföldjéhez! A magyar szépirodalomban keressen egy olyan alkotást, amely egy történelmileg körülhatárolható eseményről szól. Hasonlítsa össze ezt történelmi szakmunka ábrázolásával, értelmezze a különbségeket! A magyar szépirodalomban keressen két olyan művet, amely megközelítőleg ugyanarról az eseményről szól. Hasonlítsa össze ezeket, értelmezze a különbségeket! Elemezzen egy filmet, amely 1848-49-ről szól! Hogyan és miért úgy kívánja láttatni az eseményeket a rendező?
	Az iskolán belül kialakítható olyan összekapcsolás, amely lehetővé teszi zárt rendszerben a különféle vélemények egymással történő megismertetését: Javasoljuk, hogy nyissunk iskolai vitát arról, hogy mit tehetett volna a forradalom a nemzetiségekért! A vita ott ajánlott, ahol az iskola a nemzetiségi lét határán alakult, a nemzetiségek aránya a tanulói létszámhoz képest már érzékelhető, illetve ahol nagy a történelem iránt érdeklődő tanulók aránya.
	A tesztszerű tudáspróba elvégzése nem kötelező, a megoldás viszont jelezheti az ismeretek elsajátítottságát, ennek fokát.

© MOZAIK KIADÓ
SZEGED, 1999.11.23.