1. A polgárosodás fogalma és jelentésváltozása Kelet-Európában

	A liberalizmus
	A demokrata felfogás
	A republikánus felfogás
	A reform
	Csiki-csuki

A téma megvilágításához szeretnénk fölvázolni az európai és kelet-európai kereteket.

1.1. A feudalizmus kritikája és

Kezdetben az antik állam- és közösségfelfogásokat (Platón, Arisztotelész vagy Cicero, Titus Livius) próbálták összevetni a jelen viszonyokkal, sőt figyelembe vették a vallásos gondolkodók (Szent Ágoston, Kálvin) elképzeléseit is, ám rövidesen rádöbbentek arra, hogy - akár csak Macchiavellinek A fejedelem című munkájának megalkotásakor - a jelen viszonyokból kell kiindulniuk.

A polgári társadalom jegyeit kialakító, annak létrejöttét, változását meghatározó elméletek a 17-18. század folyamán jönnek létre, majd a tudományos vizsgálódás és az utópia a gyakorlati politizálás alapja lesz - vá válik. A kezdeti elképzelések határozott és részletes politikai programokká válva történelmi-politikai eseményeket hoznak létre, irányítanak, befolyásolnak, s ezzel kialakul a modern is, amelynek egyik jellemzője, hogy az emberek tudatosan kívánják befolyásolni, életüket, jövőjüket.
A centrumban (Nyugat-Európa) történő változások kihívásként érik a perifériát: nemcsak az államoknak, kormányoknak, hanem a népeknek-nemzeteknek, sőt az egyénnek is reagálni kell erre. Így fonódnak össze a haladással a különféle ideológiák, s követelik meg az egyedtől az azonosulást - napjainkig. Döntéseink pedig akkor lehetnek megalapozottabbak, ha történetiségében is megismerjük ezeket a társadalmi eszméket, amelyeket a múlt század derekán Eötvös József "uralkodó eszméknek" nevezett.
A program további részében a polgári átalakulást, illetve a polgári társadalmat elsősorban jogi-politikai megközelítésben vizsgáljuk, ám ez nem jelenti azt, hogy tagadnánk a gazdasági-társadalmi átalakulás jelentőségét. A választott feladat jellegéből adódik, hogy a problémák megismeréséhez, a megoldandó feladatokra adott válaszok bemutatásához és értékeléséhez ezt tekintjük elsődlegesnek.

1.1.1. A liberalizmus

A 17-18.században kialakuló, a 19. század politikai eseményeit meghatározó - s napjainkban is ható - eszmerendszer a polgári gazdaság ismeretén, ennek követelményein alapuló, illetve a polgári utópiák megvalósításának kísérleti és tapasztalati eredményeit összegző nézetek összessége. Bár nem tekinthető tételes rendszernek, általános jellemzőit, pontosabban céljait így fogalmazhatjuk meg:

1. Az értelem haladásában bízva az egyéni szabadság megvalósítása a cél.
2. Ez tartalmazza az alapvető emberi jogok által oltalmazott személyi szabadságot. A személyi szabadságjogok közül sarkalatos jogoknak számítanak: a vallás-, a sajtó-, a véleményszabadság és a jogegyenlőség.
3. Ezt biztosítja egy olyan alkotmányos állam, amely alaptörvényre épül és hatalommegosztással működik, amely mint jogállam védelmezi a polgárait és lemond a polgárai életébe való beleszólásról.
4. A politikailag nagykorú polgárok az egyesülési és választási jog érvényesítésével a parlamenti formájában igazgatják magukat: a parlament dönt a törvényekről, ellenőrzi a kormány működését.
5. A jogi-politikai formákhoz kapcsolódik a szabad gazdaság: az iparűzés, a tulajdon- és birtoklás, a kereskedés, a vállalkozás, az egyesülés és a versengés, a szabad költözés jogával.
6. Mindehhez társul a közteherviselés bevezetése, illetve a nemesi-feudális eredetű előjogok eltörlése.

A magyar szóhasználatban a liberalizmus helyett kezdetben a szabadelvű szót használták, a liberalizmus a múlt század végén válik általánossá. Napjainkban a liberalizmusnak négy vonulatát, korszakát különböztetik meg:

1. a klasszikus liberalizmus: e nézetrendszer szerint az embereket egyenlő polgári, de nem egyenlő politikai jogok illetik; a választójog tulajdonhoz vagy műveltséghez kötött; a gazdaságnak a szerint kell működnie; a piacnak szabadnak, mindenféle intervenciótól mentesnek kell lennie
2. a demokratikus liberalizmus: a demokratikus fölfogás és a liberalista egyeztetése - az általános és titkos választójog megadásával a tömeget beemelte a politikába
3. a szociálliberalizmus: e nézetrendszer hívei szerint a cél a jóléti állam és a gazdasági biztonság megteremtése; ennek érdekében társadalmi és gazdasági reformok szükségesek, mindenekelőtt állami intervenció (beavatkozás)
4. a neoliberalizmus: a totalitárius államok gazdaságpolitikájának ellenhatásaként azt hirdeti, hogy vissza kell térni a klasszikus liberalizmus felfogásához.

A liberalizmus hatásosságába vetett hitet, európai elterjedésének körét, ennek gyorsaságát növelte a centrum sikeres gazdasága és politikai konszolidációja. A polgárosodás előtt álló vagy a polgárosodás tökéletesítését kívánó országok lakói, gondolkodói és politikusai nem csupán újsághírekből vagy könyvekből szerezték tapasztalataikat: az 1820-as évektől tanulmányutakon találkozhattak az angol, az észak-amerikai és a holland valósággal. A magyarok közül megemlítendő Bölöni Farkas Sándor, Pulszky Ferenc, Széchenyi István, Szemere Bertalan és Wesselényi Miklós neve.
Természetesen a tapasztalt ismereteket a saját országuk, helyzetük viszonyaihoz kívánták illeszteni, ami a kelet-európai liberális fölfogások sokszínűségét fogja eredményezni.

1.1.2. A demokrata felfogás

A demokrata felfogás kialakulása a liberalizmussal egyidős. A feudális állam jellegének kutatása nemcsak a hibák felmutatásával járt együtt /! Lásd a feudalizmus kritikája /, hanem megkísérelték az ellentettjét is megfogalmazni. A korai politológusok egyaránt merítettek az ból és a -ből.
A felfogás alapja az és a - a locke-i, rousseau-i hatalomfelfogáshoz kapcsolódik. Az egyén jogának felette áll a többség joga - az államnak (a kormányzók és kormányzottak egységének) ezt kell oltalmaznia.
A demokratikus hatalom előfeltételeként szabják meg az általános választójogot, illetve ajánlják a közvetlen képviseleti rendszer megvalósulását. Mindehhez a politikai programokban hozzárendelődhet a francia korai szocialista elméletek hatására a tulajdon igazságos(abb) fölosztása, valamint az osztályellentétek és a művelődési előjogok megszűntetése. A mozgalom hívei elsősorban a kispolgárság és a munkások közül kerültek ki.
A kortárs politológusok meglehetősen tágan értelmezték a demokrácia, demokratikus elv fogalmát - ez tette lehetővé, hogy országonként és politizáló csoportonként mást és mást emeljenek ki belőle a helyzetnek megfelelően, de a lényeg: a tömegek felé nyitás mindig megmaradt.

1.1.3. A republikánus felfogás

A fenti nézetekből nemcsak a kormányzás alapelvei, jogi biztosítékai következnek, hanem az államforma váltásának kérdése is. Bár az európai történelem nemcsak az antikvitásban találkozott a köztársasággal - a <a name=" svájci kantonok szövetsége" moztargy>svájci kantonok szövetsége, a németalföldi fölkelt tartományok szövetsége vagy akár Cromwell protektorátusa - a modern köztársasági gondolat a maga tiszta értelmében először az észak-amerikai elszakadt gyarmatok önkormányzatának megvalósulásakor öltött testet. Érdekes, hogy Európa ennek ellenére csak a 19. századtól fordít figyelmet az Államokra.

Az európai mintát a francia forradalom története adja - s éppen a forradalom sajátos története eredményezi, hogy az európai népek, politikusok húzódoznak a követésétől. A köztársasági gondolat szorosan kapcsolódik ugyan a demokrata elvekhez, de nem elválaszthatatlanul /!lásd a kortárs demokratikus elv értelmezését /. A királyellenesség inkább riasztó, mint tömegeket, választókat egyesítő jelszó - viszont a taktikázó politikusoknak mindig jól jön a rá való hivatkozás, ha a monarchista erőkkel alkudoznak.
A republikánus pártok szerveződése az esetek többségében nem a monarchiákban következik be - ott csak illegális lehet - hanem a már létező köztársaságokban, lásd például Franciaország vagy az Amerikai Egyesült Államok. A pártpolitika ilyenkor a demokratikus célok megújítását jelenti (bár nem feltétlenül), s a célok eléréséhez a korábbinál radikálisabb eszközök igénybevételét ígéri. A magyar történelemben először 1848-ban lépnek színre, március után; a közönség -nak nevezik őket a kalapjukon hordott vörös strucctoll után.

1.1.4. A reform

A latin eredetű szó önmagában annyit jelent, hogy "a társadalmi, gazdasági és politikai berendezkedés részleges megváltoztatása politikai eszközökkel (törvényekkel stb.). A múlttal gyökeresen nem szakít, a fennálló társadalmi rendszert annak megtartása-megőrzése érdekében a megváltozott körülményekhez alkalmazkodva alakítja át."
A reform azonban jóval bonyolultabb fogalom ennél: átalakulási folyamatot is jelent, ennek az átalakulásnak irányítását és végrehajtását, valamint ennek megtervezését, kidolgozását. A 18. századi államelméletek megalkotói már fölismerték azt, hogy egy adott államban folyamatosan alakulnak ki konfliktushelyzetek, s ráadásul esetenként olyanok is, amelyeket a bevett, fennálló eszközökkel nem lehet kezelni, megoldani. A feudalista hatalomgyakorlás merevsége helyett ajánlották a vezetés rugalmasságát: olyan intézkedések időbeni meghozatalát, amelyek eredményeként a konfliktushelyzetet kiváltó okok, tényezők belesimulhatnak a fennálló rendszerbe.
S itt kezdődik a reformfogalom bonyolultabbá válása! Először is ki az, aki a reformot igénylő konfliktust észleli, analizálja. Van-e kellő információja? Rendelkezik-e azzal a gyakorlati ismerettel, amelyre támaszkodva nemcsak a probléma lényegére tapint, hanem a legcélszerűbb, leggyorsabb, legkisebb áldozattal járó megoldást ajánlja-e? Milyen a kapcsolata a politikai vezetéssel - s hogyan értékeli szándékát a politikai vezetés?
Ezután következik a politikai vezetés "vizsgája". Elfogadja-e a helyzetanalizist és változtatási javaslatot vagy kényszeríteni kell rá? A reform elfogadásának hajlandósága fordítottan arányos a fennálló politikai-vezetési viszonyok megváltoztatásának bővítésével. Minél világosabb a hatalmi elit váltásának szükségessége a reformfolyamat még időbeni végrehajtásához, annál kevésbé készséges a vezetés ezt elfogadni.
Kérdés, hogy a reform csupán a hatalmi elit megváltozását kívánja-e, vagy a hatalmi rendszer, a hatalomgyakorlás megszokott formájának váltását is. Ez utóbbi ugyanis kétségessé teszi a sikeres végrehajtást, hiszen a vezetői elitek a közélet bármely szintjén (a termelés szervezettől és az önkormányzati szervezettől föl egészen a parlamentig és az államhivatalnokig) ragaszkodnak pozíciójukhoz. Vagyis nem elég kormányzati, államfői szinten elhatározni, elfogadtatni a reformot, hanem azt végrehajthatóvá is kell tenni, sőt végre is kell hajtatni.

A reformok mindig sértik azok érdekeit, akiknek életét, mozgásterét kell megváltoztatni - hogy ez milyen távú érdek, az a pillanatnyi ellenállás intenzitásártól független. Ha ugyanis ez az ellenállás sikeres, akkor a reformfolyamat elakad - s ez többnyire rosszabb helyzetet eredményez, mint amilyet meg akart változtatni. Viszont egyáltalán nem mindegy az érdeksérelem jellege a meggyőzhetőség szempontjából. A reform igénylőinek ugyanis meg kell győzniük a társadalmat, a közösséget arról, hogy az adott reform nemcsak szükséges, hanem előnyös is. A tapasztalat azt mutatja, hogy könnyebben győzhetők meg azok, akiknek az érdeke csak rövid távon sérül. Megfelelő politikával, kárpótlásokkal, előnybiztosításokkal (sőt akár csak ezek ígéretével) az ilyen ellenállás leszerelhető.
A reformpolitika tehát kellő politikai hagyományokat tételez föl, megfelelő politikusokat, rugalmas vezetést és áldozatkész állampolgárokat. Ha ezek hiányoznak, akkor a reformmegoldás nem hogy kivezetne a politikai, társadalmi, hatalmi és gazdasági válság zsákutcájából az országot, hanem forradalmi helyzetet teremt. Ezért a reformfolyamat fogalmába némi erőszakos kényszerítés lehetősége is beletartozik, bár ez minden esetben az erőszakos visszahatás veszélyét hordja magában.
Korszakunkban a centrum országaiban (Anglia, USA, Hollandia és Svájc) alakult ki reformpolitizálás többé-kevésbé sikeres gyakorlata, ezért tekintettek a kortársak bizalommal feléjük. A magyar reformkor politikusai a "szellemharcok tiszta sugaránál" akarták az országot a "haza és haladás" útján vezetni, függetlenül pártállásuktól vagy ideológiai elkötelezettségüktől. A vezető politikusok különféleképpen fogalmazták meg javaslataikat, de az átalakulás szükségességében és eszközrendszerében, a reformban egyetértettek.

	A felvilágosodás gondolkodói a kialakuló jog- és államelmélet, a politológia szempontjából nemcsak kritizálták a feudális állami berendezkedést és hatalomgyakorlás formáit, hanem megalkottak egy olyan polgári állammodellt, amely működőképesnek mutatkozott. Ennek a modellnek irányításához, működéséhez és működtetéséhez olyan nézetrendszereket alakítottak ki, melyek gyakorlatba való átültetésével a polgári állam biztonságossá és hatékonnyá válna. A liberalizmus a szabadság és az egyén különféle szintű összekapcsolására épül, a demokrata fölfogás mindezt az egyenlőség felé szeretné kiterjeszteni, a republikánus fölfogás pedig a radikálisabb eszközök, a megfordíthatatlanabb döntések alkalmazását is megengedhetőnek tartja. A fenti nézetek azonban összefoghatók abban, hogy a társadalmi átalakulás, átalakítás szükségességét reformok útján kívánják, nem kötik össze direkt politika kényszerítő eszközök alkalmazásával.
	Készítsünk esszét, értekező fogalmazást a következo témákból: Milyen kapcsolat van az angol polgári forradalom eseményei és a hatalom megosztása elméletének kialakulása között? Hogyan jelentkezik a francia felvilágosult államelmélet a., a lengyel nemesi köztársaság alkotmánytervezetében b., a francia alkotmányokban? Keresse meg a közös és eltérő vonásokat az angol és az amerikai alkotmányban! Mutassa ki a felvilágosodás jogelméletének hatását a magyar reformkor egyik, szabadon választott politikai gondolkodójának művében és/vagy életművében! Hasonló témákat magunk is kereshetünk

Az iskolán belül kialakítható olyan összekapcsolás, amely lehetővé teszi zárt rendszerben a különféle vélemények egymással történő megismertetését: Javasoljuk, hogy nyissunk iskolai vitát a reform mibenlétéről, szükségességéről! A vita ott ajánlott, ahol a tanulói létszám, illetve a történelem iránt érdeklodő tanulók aránya jelentős. Ajánlott olyan időben is, amikor a leendő nagykorúvá váló diákok bekapcsolódhatnak a politikai közéletbe (például választási ciklus vége).

© MOZAIK KIADÓ
SZEGED, 1999.11.23.