A zseniális reneszánsz polihisztor firenzei műhelyében megcsodálhatjuk legfontosabb művészi és mérnöki alkotásait.
Az először a Bizánci, később pedig az Oszmán Birodalom vallási központjaként működő „Szent Bölcsesség” temploma egyike a világ legismertebb múzeumainak.
Az „összes isten temploma” teljes pompájában Hadrianus császár uralkodása alatt épült fel.
A dór, az ión és a korinthoszi oszlop méretében és oszlopfőjének díszítettségében is különbözik.
Az Indiában található mauzóleum központi eleme egy fehér márvány síremlék, melyet Sáh Dzsahán építtetett szeretett felesége emlékére.
A Hat Harmónia buddhista pagoda Kínában, a Csientang folyó mellett található.
Az Oszaka közelében található japán várkastély falai színe miatt kapta a „Fehér Kócsag” becenevet.
A japán harcosok elsődleges kötelessége az volt, hogy a hűbérurukat szolgálják, akár a saját életük árán is.
A jelenetben a szobrászat történetének öt kiemelkedő alkotását ismerhetjük meg.
Dél-Korea első számú nemzeti kincse, a Namdemun egykor Szöul egyik főkapuja volt.
A 900 éves történelemmel rendelkező Szent Benedek-rendi apátság Melkben, a Duna partján fekszik.
A kőkorban keletkezett apró szobrocskák feltehetően a termékenységet és a jólétet szimbolizálják.
A Csendes-óceánban található kis sziget különleges kőszobrai miatt vált ismertté.
Az animáció a hagyományos japán faszerkezetű városi lakóházat, a machiyát mutatja be.
A „sivataglakó” törzsek félnomád életmódja kiválóan igazodott az éghajlati és környezeti adottságokhoz.
A neobizánci stílusban épült ortodox székesegyház a bolgár főváros egyik jelképe.
Az USA nemzeti emlékhelyének számító Rushmore-hegy különleges szikladomborművei négy elnököt ábrázolnak.
A világ egyik legismertebb épülete a világ egyik legismertebb politikusának lakó- és munkahelye.
A római államférfi által építtetett színház az „Örök Város” első állandó kőszínházainak egyike volt.
Hammurapi uralkodásának legtöbbet emlegetett emléke a 282 pontból álló ítéletgyűjtemény.