Pályázati felhívás
Témakörök
Dr. Csizmazia Györgyről
A Csizmazia Alapítvány pályázati felhívása 2005.
Beadási határidő: 2005. március 14.
A pályázat célja, a névadó Csizmazia György tanítói munkásságával összhangban, hogy elősegítse természeti környezetünk megismerését és megértését, s ennek érdekében az érdeklődő tanulókat saját munkára serkentse, a legjobbakat díjazza. A pályázatot két kategóriában általános, és középiskolásoknak írja ki.
A beadás módja: a pályázatokat gépelve, vagy számítógépen kinyomtatott formában, 1 példányban postán vagy személyesen kell eljuttatni az Alapítvány címére:
Móra Ferenc Múzeum, 6720, Szeged, Roosevelt tér 1./3.
A pályázat jeligés, kérjük, hogy a dolgozat mellé egy zárt borítékban tegyétek be a pályázó nevét, címét, telefonszámát iskolája nevét.
Beadási határidő: 2005. március 14.
Az értékelést az Alapítvány kuratóriuma által fölkért zsűri végzi. A díjátadásra ünnepélyes keretek között 2003. április 24-én kerül sor a szegedi Móra Ferenc Múzeumban. A kuratórium azt tervezi, hogy erre az összes pályázót meghívja.
A díjak elosztásáról a bíráló bizottság dönt, minden részvevő oklevelet kap, a legjobb pályázók pedig tárgyjutalmat és táborozási lehetőséget. Az elbírálásban előnyt élveznek azok a pályázatok, amelyek saját kutatáson, kísérletezésen, megfigyelésen alapulnak, illetve amelyek illusztrációkat, fényképeket, rajzokat is alkalmaznak.
A TÉMAKÖRÖK:
I. Általános iskolás alsó tagozatosok számára (terjedelem 2-5 gépelt oldal)
1. Kedvenc háziállatom
2. Érdekes kirándulásom a természetben
3. Vadmadarak a házunk körül
II. Általános iskolásk felső tagozatosok számára (terjedelem 2-5 gépelt oldal)
1. Hogyan lettem természetbúvár
2. Mit teszek, és mit tehetnék környezetünk védelméért
3. Lerágta a hörcsögöm a muskátlit! (Növények és állatok a lakásban)
III. Középiskolások számára (terjedelem 5-10 gépelt oldal)
1. A természet és az ember kapcsolata
2. A fák és a rovarok egymásra hatása az erdőkben
3. Madárcsoportok a lakóhelyem környékén
A színvonalas dolgozatok felhasználhatók a középszintű szóbeli érettségi vizsgán projektmunkaként.
Az Alapítvány fölkéri a pályázók illetékes szaktanárait, hogy segítsék pályázni kívánó diákjaikat. A pályázatról érdeklődni lehet a Móra Ferenc Múzeumban Csizmaziáné Lipták Máriánál, az Alapítvány titkáránál, tel: 62/549-040, 549-052, e-mail: m_liptak@mfm.u-szeged.hu.
dr. Csizmazia György (1943-2000)
Csizmazia György életében igen sokféle dologgal foglalkozott. Biológus volt, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola docense, ugyanakkor a Móra Ferenc Múzeum állandó munkatársa, az iskolásoknak szervezett Múzeumi Matinék szellemi atyja. A szegedi Fehér-tó élővilágának fáradhatatlan kutatója. Elragadó tollú természeti író, természetfilmek forgatókönyvírója, aki a kamerával szemközt ugyanolyan szemléletesen és frappánsan öntötte szavakba a lényeget, mint azokban a táborokban, amelyeket nyárról nyárra szervezett és vezetett.
Ha megkérdezték, ő magát egyszerűen Tanítónak nevezte. És valóban minden tevékenysége kapcsolódik az ismeretek átadásához. Akik ismerték, elsősorban a kivételes emberre, a csodálatos egyéniségre, a sziporkázó szellemre emlékeznek.
Az alapítványt elsősorban Csizmazia György emlékének megőrzésére hoztuk létre. Legalább ilyen fontosnak tartjuk azonban szellemi öröksége ápolását. (Merthogy – biológiából jól tudjuk - amit nem ápolnak, az elhal.) S azért még, mert névadónk szemléletét, a természetről alkotott fölfogását kivételesen korszerűnek tarjuk. Ő úgy vélte, a legjobb természetvédelmi befektetés a tanítás. A legerősebb védősereg az a sok-sok ember, aki élő környezetünk működését, változását pontosan ismeri, s aki mindezt nagy értéknek tartja. Csizmazia György életében számtalan embert, kicsit és nagyot, nevelt a természet szeretetére. Megkezdett munkáját az Alapítvány folytatja a maga eszközeivel.
|