A korábban bevezetett tankönyvbírálati eljárás szerint csak olyan könyv kerülhet fel a tankönyvjegyzékre, amely megfelel az OKÉV által készíttetett új, 140 pontból álló szempontrendszernek.
A szempontok részben formaiak (150 karakternél hosszabb mondatok aránya nem haladhat meg egy meghatározott értéket; oldalanként átlagosan szerepeljen legalább egy kép, minden negyedik képhez tartozzon kérdés stb.), részben tartalmi követelményeket fogalmaznak meg a tankönyvekkel szemben.
Emiatt azokat a könyveinket, amelyeknek az elmúlt évben lejárt az engedélye, át kellett dolgoznunk. Az előírt formai változtatások mellett bizonyos könyveket, munkafüzeteket a kompetenciafejlesztésre is alkalmasabbá tettünk.
Ahol lehetett, törekedtünk arra, hogy a változások az egyes leckék, témakörök oldalszámozása változatlan maradjon, és így a korábbi kiadások példányai továbbra is használhatók legyenek.
Az alábbiakban felsoroljuk azokat a könyveket, amelyek megváltoztak, és röviden összefoglaljuk az egyes könyveket érintő változásokat. Reméljük, ez alapján el tudják majd dönteni, hogy szükségesnek tartják-e a tankönyvek könyvtári példányainak lecserélését.
Felhívjuk a figyelmüket, hogy a rendeléskor valamennyi megváltozott könyv esetén kérhetnek ingyenes tanári példányt. Ezt még akkor is ajánljuk, ha a tankönyv szerkezetében, felépítésében nem változott meg jelentősen, vagyis a tanulók továbbra is használhatják az előző kiadású könyvtári könyveket.
Jelölések:
A könyvek címe után feltüntettük, hogy a leírt változások melyik évi kiadásban jelentek vagy jelennek meg.
X-szel jelöltük azokat a kiadványokat, melyeknél a könyvtári példányok lecserélését javasoljuk, ha a feltüntetett évszámnál korábbi kiadású könyveik vannak.
Néhány könyv raktári száma utáni T-betű csupán a minisztérium tankönyvvé minősítési eljárásának "köszönhetően", formai okokból került az MS-szám végére.
| MS-1300T |
ABC-ház. Mese és valóság. Olvasmánygyűjtemény 3. o. KÖTVE (2009) |
A könyv alcíme olvasókönyv helyett olvasmánygyűjtemény lett. Hátoldalára könyvismertető került. Az átdolgozás során 24 szöveg kimaradt, 24 új bekerült, 15 eddig kismértékben átdolgozott művet pedig most szöveghű változatban közöl a könyv. Az Értelmező kisszótárt a szövegváltozásoknak megfelelően frissítettük. |
X |
| MS-1508T |
ABC-ház. Beszéd, olvasás munkafüzet. 3. o. 1. félév (2009) |
A munkafüzet szövegfeldolgozó lapjait a szerző a tankönyvben történt átdolgozásnak megfelelően módosította. |
X |
| MS-1509T |
ABC-ház. Beszéd, olvasás munkafüzet. 3. o. 2. félév (2009) |
A munkafüzet szövegfeldolgozó lapjait a szerző a tankönyvben történt átdolgozásnak megfelelően módosította. |
X |
| MS-1622T |
Nyelvtan munkatankönyv 2. o. I. félév (2010) |
A munkatankönyv több feladatának megfogalmazása pontosabbá, a meghatározások egy része egyértelműbbé vált. Javítottunk néhány, eddig nehezebben értelmezhető illusztráción, valamint cseréltünk három verset. |
X |
| MS-1623T |
Nyelvtan munkatankönyv 2. o. II. félév (2010) |
A munkatankönyv több feladatának megfogalmazása pontosabbá, a meghatározások egy része egyértelműbbé vált. Javítottunk néhány, eddig nehezebben értelmezhető illusztráción, valamint cseréltünk három verset. |
X |
| MS-1721 |
Sokszínű matematika. Munkatankönyv 2. o. I. félév (2010) |
Néhány feladat utasítása egyértelműbb lett. Mivel az 1 és 2 forintosokat kivonták a forgalomból, a könyvhöz kivágható játékpénzeket mellékeltünk, amelyek a pénzérmékre vonatkozó kérdések szemléltetésére használhatók. A vásárlással kapcsolatos egyes szöveges feladatok is módosultak. |
X |
| MS-1722 |
Sokszínű matematika. Munkatankönyv 2. o. II. félév (2010) |
Néhány feladat utasítása egyértelműbb lett. Az aprópénz kivonása miatt a pénzérmékre vonatkozó kérdésekben játékpénz szerepel és a vásárlással kapcsolatos szöveges feladatok módosultak. |
X |
| MS-1723 |
Sokszínű matematika. Számolófüzet 2. o. (2010) |
Néhány feladat utasítása egyértelműbb lett. Az aprópénz kivonása miatt a pénzérmékre vonatkozó kérdésekben játékpénz szerepel és a vásárlással kapcsolatos szöveges feladatok módosultak. |
X |
| MS-2312 |
Sokszínű matematika. Tankönyv 12. o. (2009. hatodik kiadás) |
Az új tankönyvben apró betűvel szedtünk minden olyan témakört és mintapéldát, illetve csillaggal jelöltük meg azokat a feladatokat, amelyek csak az emelt szintű érettségi anyagába tartoznak bele. |
X |
| MS-2505 |
Magyar nyelvi gyakorló kisiskolásoknak 1. o. (2009) |
Az elsős kötet megjelenésével a teljes "kisiskolás" sorozat megújult. A tantervi követelményeknek megfelelően a tananyag nagymértékű átdolgozásra került. A kötetek teljesen új, gyermekközeli, illusztrációkkal jelennek meg. Teljesen új arculattal, színes illusztrációkkal motiválja a tananyag alapos begyakorlását. |
ÚJ |
| MS-2638 |
Művészettörténet - 8. (2010) |
Néhány képnél apróbb színkorrekciót végeztünk. A tankönyv szövegét több helyen pontosítottuk, két feladatot és néhány képet cseréltünk, de lényeges tartalmi változás nem történt. |
X |
| MS-2655 |
Történelem tk. 5. osztály (2010) |
A tankönyvi szövegek megfogalmazása egyszerűsödött, több adatot, idegen kifejezést kivettünk. Kisebb mértékben változott a leckék feladatrendszere, mely változások a tananyag könnyebb, sikeresebb elsajátítását segítik. A könyv első fejezetében a leckék bontása és sorrendje változott. |
X |
| MS-2656 |
Történelem tk. 6. osztály (2010) |
A tankönyvi szövegek megfogalmazása egyszerűsödött, több adatot, idegen kifejezést kivettünk. Kisebb mértékben változott a leckék feladatrendszere, mely változások a tananyag könnyebb, sikeresebb elsajátítását segítik. |
X |
| MS-2668T |
Fizika 8. Elektromosságtan, fénytan Tankönyv (2010) |
A könyv feladatanyagát a kompetenciafejlesztésre alkalmas kérdésekkel egészítettük ki. Az egyes fejezetek végére Keresd a megoldást! című leckék kerültek. Ezek olyan, az adott témakörhöz kapcsolódó, a tanulói aktivitásra építő feladatokat tartalmaznak, amelyek projekt- vagy csoportmunka keretében is feldolgozhatók. |
X |
| MS-2732 |
Szövegértés tudásszintmérő feladatlap 1. A/B (2010) |
Több szöveget cseréltünk a füzetekben. Ezzel együtt bővültek a feladatok is. Az értékelés egyértelműbb lett. |
X |
| MS-2733 |
Szövegértés tudásszintmérő feladatlap 2. A/B (2010) |
Több szöveget cseréltünk a füzetekben. Ezzel együtt bővültek a feladatok is. Az értékelés egyértelműbb lett. |
X |
| MS-2734 |
Szövegértés tudásszintmérő feladatlap 3. A/B (2010) |
Több szöveget cseréltünk a füzetekben. Ezzel együtt bővültek a feladatok is. Az értékelés egyértelműbb lett. |
X |
| MS-2735 |
Szövegértés tudásszintmérő feladatlap 4. A/B (2010) |
Több szöveget cseréltünk a füzetekben. Ezzel együtt bővültek a feladatok is. Az értékelés egyértelműbb lett. |
X |
| MS-2745T |
Tudásszintmérő feladatlapok. Fizika 7/AB Mechanika, hőtan (2010) |
A tudásszintmérő anyaga jelentősen megújult. Sok feladat megváltozott, bizonyos feladatok utasítása pedig egyértelműbb lett. |
X |
| MS-2746T |
Tudásszintmérő feladatlapok. Fizika 8/AB Elektromosságtan, optika (2010) |
A tudásszintmérő anyaga jelentősen megújult. Sok feladat megváltozott, bizonyos feladatok utasítása pedig egyértelműbb lett. |
X |
| MS-2855 |
Történelem munkafüzet 5. o. (2010) |
A tankönyvi anyag változásaihoz igazodva kisebb változások történtek a munkafüzetben is. |
X |
| MS-2856 |
Történelem munkafüzet 6. o. (2010) |
A tankönyvi anyag változásaihoz igazodva kisebb változások történtek a munkafüzetben is. |
X |
| MS-2868T |
Fizika 8. Elektromosságtan, fénytan Munkafüzet (2010) |
A munkafüzet elejére bevezetés került, ezért az oldalszámozás (a munkafüzet 19. oldaláig) megváltozott. Néhány ábrát pontosítottunk. |
X |