|
ABC-HÁZ TANKÖNYVCSALÁD
Az ABC-ház tankönyvcsalád több mint egy évtizede szolgálja eredményesen az olvasástanítást. Megújult tartalmú kötetei a kompetenciaalapú oktatás szakmai elvárásaihoz alkalmazkodó tartalommal kerülnek a tanítók és kisdiákok kezébe. A helyesejtésre alapozott elemző-összetevő metódust követő tankönyv nem globálisan tanít, hanem a hangtanulástól fokozatosan jut el az értő olvasásig a betű, a szótag, a szó, a mondat és a szöveg tanulásán keresztül. Nagy hangsúlyt fektet a szótagolásra, mely a helyesírás alapja; majd továbblép, és azonnal megteremti a lehetőséget a szavak, szószerkezetek folyamatos olvasásához. A betűtanítás megfontolt, nyugodt időbeosztása elősegíti a tananyag alapos elsajátítását, a tudás elmélyítését. A betűk tanítási sorrendje figyelembe veszi a diszlexiára hajlamos gyerekek problémáit, segít kiküszöbölni a súlyosabb esetek kialakulását.
Az írástanulás lényeges és egyedi eleme a nyomtatott nagybetűk írása. Ez közel áll a hétköznapi élethez, így a gyermekek igen hamar, pár héten belül sikerélményhez jutnak. Az írásmozgás-koordinációs problémákkal is könnyebben megküzdenek, és sokkal nagyobb kedvvel fognak az íráskészség magasabb szintjét igénylő írott betűk tanulásához.
1. OSZTÁLY
Az ABC-ház tankönyvcsalád kötetei szép kivitelű, tartós tankönyvek, a helyesejtésre alapozott elemző-összetevő olvasástanítás szolgálatában állnak. Nem szóképeket, tehát nem globálisan tanít, hanem a legkisebb résztől lépésenként halad a legnagyobb felé. Így a hangtanulástól fokozatosan jut el az értő olvasásig a betű, a szótag, a szó, a mondat és a szöveg tanulásán keresztül. Nagy hangsúlyt fektet a szótagolásra, mely a helyesírás alapja; majd továbblép és azonnal megteremti a lehetőséget a szavak, szószerkezetek folyamatos olvasásához. A betűtanítás megfontolt, nyugodt időbeosztása elősegíti a tananyag alapos elsajátítását, a tudás elmélyítését. A betűk tanítási sorrendje figyelembe veszi a dyslexiára hajlamos gyerekek problémáit, segít kiküszöbölni a súlyosabb esetek kialakulását. Az írástanulás lényeges eleme a nagy nyomtatott betűk írása. Ez a gyerekek hétköznapi életéhez nagyon közel áll, így ezzel a módszerrel igen hamar, pár héten belül sikerélményhez jutnak, s sokkal nagyobb kedvvel fognak a bonyolultabb, összetettebb, jóval több gyakorlást és nagyobb kézügyességet igénylő írott betű tanulásához.
A munkafüzetek fejlesztik a beszédet, a hangos és néma olvasást, a szövegértést, valamint a kifejezőképességet.
A sorozat minden tagja 1-4. osztályig megtalálható a tankönyvjegyzéken kerettantervi minősítéssel.
 | MS-1100 |
|
1. évfolyam, 7. kiadás (2010. 06. 15.)
kód: MS-1100
ára: 1 145 Ft
méret: A4, 136 oldal
ISBN: 978-963-697-2974
OM engedélyszám: KHF/349-9/2008
 Kapcsolódó kiadványok
|
 |
interaktív táblára
Alapváltozat:
Osztálynyi mennyiségű tankönyv rendelése esetén a digitális alapváltozat egy évig ingyenesen használható. Extra tartalom:
Akciós csomagban:
|
|
 | HUNDIDAC `95 Ezüst Díj |
|
 | MS-1101 |
|
1. évfolyam, 7. kiadás (2010. 06. 15.)
kód: MS-1101
ára: 1 145 Ft
méret: A4, 120 oldal
ISBN: 978-963-697-2950
OM engedélyszám: 14927-18/2007
 Kapcsolódó kiadványok
|
 |
interaktív táblára
Alapváltozat:
Osztálynyi mennyiségű tankönyv rendelése esetén a digitális alapváltozat egy évig ingyenesen használható. Extra tartalom:
Akciós csomagban:
|
|
 | HUNDIDAC `95 Ezüst Díj |
|
 | MS-1500 |
|
1. évfolyam, 10. kiadás (2010. 07. 20.)
kód: MS-1500
ára: 690 Ft
méret: A4, 120 oldal
ISBN: 978-963-697-1472
OM engedélyszám: 15404-4/2005(TTI-1403-KT/2001)
 Kapcsolódó kiadványok
|
 |
interaktív táblára
Alapváltozat:
Osztálynyi mennyiségű tankönyv rendelése esetén a digitális alapváltozat egy évig ingyenesen használható. Extra tartalom:
Akciós csomagban:
|
|
 | MS-1501 |
|
1. évfolyam, 2. kiadás (ideiglenes készlethiány)
kód: MS-1501
ára: 730 Ft
méret: A4, 128 oldal
ISBN: 978-963-697-3008
OM engedélyszám: TTI-1403-KT/2001
 Kapcsolódó kiadványok
|
|
 | MS-1502 |
|
1. évfolyam, 11. kiadás (2010. 06. 09.)
kód: MS-1502
ára: 690 Ft
méret: A4, 96 oldal
ISBN: 978-963-697-148X
OM engedélyszám: 15405-4/2005(TTI-1396-KT/2001)
 Kapcsolódó kiadványok
|
 |
interaktív táblára
Alapváltozat:
Osztálynyi mennyiségű tankönyv rendelése esetén a digitális alapváltozat egy évig ingyenesen használható. Extra tartalom:
Akciós csomagban:
|
|
 | MS-1503 |
|
1. évfolyam, 13. kiadás (2010. 06. 01.)
kód: MS-1503
ára: 610 Ft
méret: A4, 56 oldal
ISBN: 978-963-697-1311
OM engedélyszám: 15406-4/2005(TTI-1390-KT/2001)
 Kapcsolódó kiadványok
|
 |
interaktív táblára
Alapváltozat:
Osztálynyi mennyiségű tankönyv rendelése esetén a digitális alapváltozat egy évig ingyenesen használható. Extra tartalom:
|
|
 | MS-1490 |
|
1. évfolyam, 8. kiadás (2010. 06. 01.)
kód: MS-1490
ára: 510 Ft
méret: A5, 64 oldal
ISBN: 978-963-697-3759
OM engedélyszám: KHF/3439-7/2008
 Kapcsolódó kiadványok
|
 |
interaktív táblára
Alapváltozat:
Osztálynyi mennyiségű tankönyv rendelése esetén a digitális alapváltozat egy évig ingyenesen használható. Extra tartalom:
Akciós csomagban:
|
|
| A kétkötetes írásgyakorló füzet hatékony segítséget nyújt a betűtanítás időszakában. A cserefüzeteket felváltva lehet használni, így lehetőséget teremtenek arra, hogy a tanító folyamatosan ellenőrizhesse a tanulók munkáját, miközben az órai munka is zavartalanul folyhat. A füzetek felépítése is egyedi: az egyik oldalon az előírt betűk és szavak másolása, betűpótlás, tollbamondás kap helyet, a másik oldalon pedig változatos képességfejlesztő feladatok segítik a tanultak elmélyítését. |
 | MS-1491 |
|
1. évfolyam, 8. kiadás (2010. 06. 01.)
kód: MS-1491
ára: 510 Ft
méret: A5, 64 oldal
ISBN: 978-963-697-3766
OM engedélyszám: KHF/3438-7/2008
 Kapcsolódó kiadványok
|
 |
interaktív táblára
Alapváltozat:
Osztálynyi mennyiségű tankönyv rendelése esetén a digitális alapváltozat egy évig ingyenesen használható. Extra tartalom:
Akciós csomagban:
|
|
 | MS-9203 |
|
1. évfolyam, 1. kiadás
kód: MS-9203
ára: 680 Ft
méret: A5, 184 oldal
ISBN: 978-963-697-0025
|
|
 | MS-9204 |
|
1. évfolyam, 1. kiadás
kód: MS-9204
ára: 2 200 Ft
méret: B4, 48 oldal
|
|
2. OSZTÁLY
A Beszéd-olvasás munkafüzetek a sokoldalú anyanyelvi nevelést, egy-egy szöveg feldolgozását változatos, átgondolt, fejlesztő feladatokkal segítik. Beszéd- és olvasástechnikai, valamint kommunikációs gyakorlataival a tanító felmérheti a tanulók olvasási képességeit. Így idejében megkezdheti a hiányok pótlását. Az Írásmunkafüzetek az írás gyakorlásával párhuzamosan erôsítik a diákok helyesírási jártasságát, fejlesztik írásbeli kifejezôképességüket.
 | MS-1200K |
|
2. évfolyam, 7. kiadás (2009. 07. 21.)
kód: MS-1200K
ára: 1 300 Ft
méret: A4, 168 oldal
ISBN: 978-963-697-0444
OM engedélyszám: KHF/4184-12/2008
 Kapcsolódó kiadványok
|
|
 | MS-15051 |
|
2. évfolyam, 11. kiadás (2010. 07. 20.)
kód: MS-15051
ára: 785 Ft
méret: A4, 80 oldal
ISBN: 978-963-697-0659
OM engedélyszám: 14928-17/2007
|
 |
interaktív táblára
Alapváltozat:
Osztálynyi mennyiségű tankönyv rendelése esetén a digitális alapváltozat egy évig ingyenesen használható. Extra tartalom:
Akciós csomagban:
|
|
 | MS-15052 |
|
2. évfolyam, 11. kiadás (2010. 07. 20.)
kód: MS-15052
ára: 785 Ft
méret: A4, 64 oldal
ISBN: 978-963-697-3155
OM engedélyszám: 14929-18/2007
|
 |
interaktív táblára
Alapváltozat:
Osztálynyi mennyiségű tankönyv rendelése esetén a digitális alapváltozat egy évig ingyenesen használható. Extra tartalom:
Akciós csomagban:
|
|
 | MS-1506 |
|
2. évfolyam, 12. kiadás (2010. 07. 20.)
kód: MS-1506
ára: 825 Ft
méret: A4, 48 oldal
ISBN: 978-963-697-0420
OM engedélyszám: KHF/4166-13/2008
 Kapcsolódó kiadványok
|
 |
interaktív táblára
Alapváltozat:
Osztálynyi mennyiségű tankönyv rendelése esetén a digitális alapváltozat egy évig ingyenesen használható. Extra tartalom:
Akciós csomagban:
|
|
 | MS-1507 |
|
2. évfolyam, 3. kiadás (2003. 07. 09.)
kód: MS-1507
ára: 830 Ft
méret: A4, 48 oldal
ISBN: 978-963-697-0432
OM engedélyszám: TTI-16942-KT/2002
 Kapcsolódó kiadványok
|
|
3. OSZTÁLY
Az ABC-ház olvasókönyvei tartalmukban korszerűek: olyan időálló, értékes népköltészeti és műköltészeti szövegeket tartalmaznak, amelyek témájukban és tartalmukban megfelelnek a Kerettanterv kívánalmainak. A gyerekek képzeletét a mesék fejlesztik, tudásukat pedig az ismeretterjesztő írások gyarapítják. A családról, az iskoláról, a gyermekéletről, szóló történetek, elbeszélések érzelmileg hatnak rájuk, alakítják erkölcsi felfogásukat. A szövegek szókincse, terjedelme megfelel az életkori sajátosságoknak. Egy-egy téma sokféle szövegben jelenik meg: prózában és versben, szépirodalmi és ismeretterjesztő szövegben. A témák az egyes évfolyamok olvasókönyveiben visszatérnek, egymásra épülnek. Segítik a társadalmi ismeretek, a tánc és a dráma tanítását. Különösen népszerűek a humoros írások. A szövegmennyiség válogatásra, önálló olvasásra is lehetőséget nyújt, de a kötelező témák kényelmesen elférnek a megadott órakeretben. A tankönyvcsalád segítségével maradéktalanul megvalósítható a nyelvi képességek és az irodalomolvasás integrált fejlesztése, amely a kerettantervben is kiemelt szerepet kap. A tankönyvek tartós kivitelű, kötött kiadásúak. Az illusztrációkat Deák Ferenc munkácsy-díjas grafikusművész készítette.
 | MS-1300K |
|
3. évfolyam, 9. kiadás (2009. 07. 24.)
kód: MS-1300K
ára: 1 280 Ft
méret: B5, 288 oldal
ISBN: 978-963-697-1382
OM engedélyszám: KHF/5664/15/2008
 Kapcsolódó kiadványok
|
 |
interaktív táblára
Alapváltozat:
Osztálynyi mennyiségű tankönyv rendelése esetén a digitális alapváltozat egy évig ingyenesen használható. Extra tartalom:
|
|
 | HUNDIDAC `97 Szép Tankönyv Díj `97
HUNDIDAC `99 Arany Díj |
|
| A tudatos és körültekintő szövegválogatásnak köszönhetően az ABC-ház tankönyvcsalád aktualizált tartalmú olvasmánygyűjteményei többet nyújtanak egy hagyományos olvasókönyvnél. A magyar és világirodalom kiemelkedő alkotásaiból választott versek, mesék, elbeszélések, valamint az ismeretterjesztő szövegek feldolgozása során szórakoztató, lebilincselő módon erősítik a kulcskompetenciákat. Hasznos és érdekes tudnivalókat közvetítenek a természetről, a tudomány világáról, az értékek tiszteletére és védelmére nevelnek. A történeti tárgyú olvasmányok erősítik az állampolgári kompetenciát, az ismeretnyújtáson túl a nemzethez való érzelmi kötődés erősödését is elősegítve. A népköltészet alkotásain, a klasszikus és kortárs szerzők művein keresztül a diákok betekintést nyerhetnek az irodalom világába. A dramatizált népi játékok teret engednek a kreativitásnak, a szólások és közmondások bővítik a szókincset, és színesítik a kifejezőkészséget, a találós kérdések önálló gondolkodásra késztetnek.
A könyvet Deák Ferenc Munkácsy-díjas grafikusművész színes illusztrációi díszítik. |
 | MS-1508 |
|
3. évfolyam, 14. kiadás (2010. 07. 30.)
kód: MS-1508
ára: 660 Ft
méret: B5, 96 oldal
ISBN: 978-963-697-1465
OM engedélyszám: KHF/3242-14/2009
 Kapcsolódó kiadványok
|
 |
interaktív táblára
Alapváltozat:
Osztálynyi mennyiségű tankönyv rendelése esetén a digitális alapváltozat egy évig ingyenesen használható. Extra tartalom:
Akciós csomagban:
|
|
 | MS-1509 |
|
3. évfolyam, 14. kiadás (2010. 07. 22.)
kód: MS-1509
ára: 660 Ft
méret: B5, 96 oldal
ISBN: 978-963-697-1496
OM engedélyszám: KHF/3243-14/2009
 Kapcsolódó kiadványok
|
|
4. OSZTÁLY
A könyvek bármely olvasástanítási módszerhez kapcsolhatóak. Legfőbb erényük a gyönyörű, művészi illusztrációk mellett a gondosan vállogatottértékes szöveganyag, amely sok segítséget nyújt az olvasmányok feldolgozásához.
Hundidac `99 Arany-díj
 | MS-1400K |
|
4. évfolyam, 9. kiadás (2009. 07. 24.)
kód: MS-1400K
ára: 1 280 Ft
méret: B5, 272 oldal
ISBN: 978-963-697-2001
OM engedélyszám: KHF/369-7/2009
 Kapcsolódó kiadványok
|
 |
interaktív táblára
Alapváltozat:
Osztálynyi mennyiségű tankönyv rendelése esetén a digitális alapváltozat egy évig ingyenesen használható. Extra tartalom:
|
|
 | HUNDIDAC `99 Arany Díj |
|
| A tudatos és körültekintő szövegválogatásnak köszönhetően az ABC-ház tankönyvcsalád aktualizált tartalmú olvasmánygyűjteményei többet nyújtanak egy hagyományos olvasókönyvnél. A magyar és világirodalom kiemelkedő alkotásaiból választott versek, mesék, elbeszélések, valamint az ismeretterjesztő szövegek feldolgozása során szórakoztató, lebilincselő módon erősítik a kulcskompetenciákat. Hasznos és érdekes tudnivalókat közvetítenek a természetről, a tudomány világáról, az értékek tiszteletére és védelmére nevelnek. A történeti tárgyú olvasmányok erősítik az állampolgári kompetenciát, az ismeretnyújtáson túl a nemzethez való érzelmi kötődés erősödését is elősegítve. A népköltészet alkotásain, a klasszikus és kortárs szerzők művein keresztül a diákok betekintést nyerhetnek az irodalom világába. A dramatizált népi játékok teret engednek a kreativitásnak, a szólások és közmondások bővítik a szókincset, és színesítik a kifejezőkészséget, a találós kérdések önálló gondolkodásra késztetnek.
A könyvet Deák Ferenc Munkácsy-díjas grafikusművész színes illusztrációi díszítik. |
 | MS-1510 |
|
4. évfolyam, 13. kiadás (2010. 07. 22.)
kód: MS-1510
ára: 660 Ft
méret: B5, 96 oldal
ISBN: 978-963-697-2011
OM engedélyszám: KHF/1658-14/2009
 Kapcsolódó kiadványok
|
 |
interaktív táblára
Alapváltozat:
Osztálynyi mennyiségű tankönyv rendelése esetén a digitális alapváltozat egy évig ingyenesen használható. Extra tartalom:
Akciós csomagban:
|
|
 | MS-1511 |
|
4. évfolyam, 12. kiadás (2010. 08. 03.)
kód: MS-1511
ára: 660 Ft
méret: B5, 96 oldal
ISBN: 978-963-697-2028
OM engedélyszám: KHF/1656-14/2009
 Kapcsolódó kiadványok
|
 |
interaktív táblára
Alapváltozat:
Osztálynyi mennyiségű tankönyv rendelése esetén a digitális alapváltozat egy évig ingyenesen használható. Extra tartalom:
Akciós csomagban:
|
|
|