A TERMÉSZETRŐL TIZENÉVESEKNEK
A gimnáziumoknak szóló biológia tankönyvcsalád célja, hogy tartalmilag legyen a ma biológiájának megfelelő; lehetőséget adjon a tanulók gondolkodásának, problémamegoldási készségének fejlesztésére; a figyelemfelkeltő ábrák, képek segítségével keltse fel a tanulók érdeklődését a biológia iránt; rendszerező, összehasonlító táblázatokkal könnyítse a tanulást. Különleges a könyv, mert amellett, hogy teljes értékű gimnáziumi alaptankönyv, az emeltszintű érettségi anyagát is tartalmazza. Mégsem "riasztó", mert a tipográfiailag jól elkülönített kiegészítő anyag elhagyásával kapott szöveg is összefüggő és könnyen tanulható. Így azok a tanulók is jól használhatják, akik az alapkövetelményeknek kívánnak megfelelni. Számukra is előny viszont, hogy a tanulás során beleolvashatnak a kiegészítő információkba. (Ami nem kötelező, az sokkal érdekesebb.) A tankönyv így átfogó biológiai, természettudományi ismereteket nyújt a felvételizőknek és azoknak is, akiket csak a biológia egy-egy területe érdekel. A szakközépiskolákban a biológiatanítás célja, hogy a tanulókban olyan természetszemléletet és biológiai tudatot alakítson ki, mellyel tájékozódni tudnak az őket körülvevő világban, és megértik saját felelősségüket testi és lelki egészségük, valamint környezetük megóvásában. Ebben a szellemben készültek kiadónk Biológia szakközépiskoláknak 9-10. osztályos tankönyvei.
Biológia 7. - Kieg.
MS-2980U

Kerettantervi kieg. tananyag

7. évfolyam, 3. kiadás (2017. 08. 09.)
Ingyenes, online hozzáférés a kiadvány digitális változatához, interaktív extra tartalmakkal.
 
 
kód: MS-2980U
ára: 290 Ft
méret: B5, 40 oldal
tanterv: NAT2012
 
Kapcsolódó kiadványok
interaktív táblára
Alapváltozat:
web-tankönyv
Alapváltozat:
elérhető
Az MS-2610 Biológia 7. tankönyv jelentős részben megfelel az új "A" típusú kerettantervnek is. A tankönyvből hiányzó, a kerettantervben új témakörként megjelenő fejezet feldolgozásához ez a kiegészítő kötet nyújt segítséget.
 
Biológia 8. - Kieg.
MS-2984U

Kerettantervi kieg. tananyag

8. évfolyam, 2. kiadás (2017. 07. 25.)
Ingyenes, online hozzáférés a kiadvány digitális változatához, interaktív extra tartalmakkal.
 
 
kód: MS-2984U
ára: 290 Ft
méret: B5, 44 oldal
tanterv: NAT2012
 
Kapcsolódó kiadványok
interaktív táblára
Alapváltozat:
web-tankönyv
Alapváltozat:
elérhető
Az MS-2614 Biológia 8. tankönyv jelentős részben megfelel az új "A" típusú kerettantervnek is. A tankönyv új kerettantervi feldolgozásához ez a kiegészítő kötet nyújt segítséget.
 
Egészségtan 6.
MS-2425

Munkafüzet

6. évfolyam, 13. kiadás (2013. 07. 11.)
 
 
kód: MS-2425
ára: 685 Ft
méret: B5, 40 oldal
tanterv: NAT2007
 
interaktív táblára
Alapváltozat:
web-tankönyv
Alapváltozat:
elérhető
Díjak
A 6. osztályos Egészségtan tankönyvhöz készült munkafüzet
a megszokottól eltérően valójában megfigyelés-, tapasztalat- és feladatgyűjtemény, amely lehetőséget teremt a vélemények kifejtésére, a tapasztalatok, megfigyelések rögzítésére.
 
Biológia 7.
MS-2610

Életközösségek, rendszertan

7. évfolyam, 15. kiadás (2017. 07. 19.)
Ingyenes, online hozzáférés a kiadvány digitális változatához, interaktív extra tartalmakkal.
 
 
kód: MS-2610
ára: 1 295 Ft
méret: B5, 176 oldal
tanterv: NAT2007
OM engedélyszám: TKV/5493-5/2013
egyéb tanterv: NAT2012-höz is ajánlott
 
doc Biológia 7. o. NAT2012 (2 óra/hét) - JAVÍTOTT
doc Biológia 7. o. NAT2012 (1,5 óra/hét)
Kapcsolódó kiadványok
Kapcsolódó cikkek
interaktív táblára
Alapváltozat:
Extra tartalom:
web-tankönyv
Alapváltozat:
elérhető
Akciós csomagban:
Díjak
FONTOS!! A könyvhöz kerettantervi kiegészítő kötet jelent meg MS-2980U kiadói kóddal.

A 7. osztályos biológiakönyv bemutatja a távoli tájak jellemző életközösségeit, az életközösségek ökológiai alapjait, az élőlények rendszerezésének tudományos alapjait és a legfontosabb élőlénycsoportok tulajdonságait. A sorozat többi kötetéhez hasonlóan, a könyvhöz munkafüzet és tudásszintmérő is tartozik.
 
Biológia 7.
MS-2810

Munkafüzet - Életközösségek, rendszertan

7. évfolyam, 15. kiadás (2017. 08. 09.)
 
 
kód: MS-2810
ára: 860 Ft
méret: B5, 88 oldal
tanterv: NAT2007
OM engedélyszám: TKV/5495-5/2013
egyéb tanterv: NAT2012-höz is ajánlott
 
Kapcsolódó kiadványok
interaktív táblára
Alapváltozat:
Extra tartalom:
web-tankönyv
Alapváltozat:
elérhető
Akciós csomagban:
Díjak
FONTOS!! A tankönyvhöz tartozó kerettantervi kiegészítő kötet MS-2980U kiadói kóddal érhető el, mely a Részekből egész c. fejezet munkafüzeti feladatait is tartalmazza.

A könyvhöz kapcsolódó munkafüzet tovább bővíti a tankönyv módszertanilag változatos feladatanyagát. A feladatok nemcsak a tanultak mélyebb megértését és elsajátítását segítik, hanem az összefüggések alkalmazását, az alkotó gondolkodás fejlesztését is.
 
Biológia 8.
MS-2614

Az ember szervezete és egészsége

8. évfolyam, 14. kiadás (2017. 08. 09.)
Ingyenes, online hozzáférés a kiadvány digitális változatához, interaktív extra tartalmakkal.
 
 
kód: MS-2614
ára: 1 295 Ft
méret: B5, 168 oldal
tanterv: NAT2007
egyéb tanterv: NAT2012-höz is ajánlott
 
doc Biológia 8. o. NAT2012 (1,5óra/hét) 1. változat JAVÍTOTT
doc Biológia 8. o. NAT2012 (1,5 óra/hét) 2. változat JAVÍTOTT
doc Biológia 8. o. NAT2012 (2 óra/hét) 1. változat
doc Biológia 8. o. NAT2012 (2 óra/hét) 2. változat
Kapcsolódó kiadványok
Kapcsolódó cikkek
interaktív táblára
Alapváltozat:
Extra tartalom:
web-tankönyv
Alapváltozat:
elérhető
Akciós csomagban:
Díjak
FONTOS!! A könyvhöz tartozó kerettantervi kiegészítő kötet MS-2984U kiadói kóddal érhető el.

 
Biológia 8.
MS-2814

Munkafüzet - Az ember szervezete és egészsége

8. évfolyam, 14. kiadás (2017. 07. 18.)
 
 
kód: MS-2814
ára: 910 Ft
méret: B5, 76 oldal
tanterv: NAT2007
OM engedélyszám: TKV/5497-5/2013
egyéb tanterv: NAT2012-höz is ajánlott
 
Kapcsolódó kiadványok
interaktív táblára
Alapváltozat:
Extra tartalom:
web-tankönyv
Alapváltozat:
elérhető
Akciós csomagban:
Díjak
FONTOS!! A tankönyvhöz tartozó kerettantervi kiegészítő kötet MS-2984U kiadói kóddal érhető el, mely a kiegészítő anyag munkafüzeti feladatait is tartalmazza.

 
Biológia 9.
MS-2818

Munkafüzet - Az élőlények teste, életműködése és környezete

9. évfolyam, 3. kiadás (2015. 07. 13.)
 
 
kód: MS-2818
ára: 940 Ft
méret: B5, 108 oldal
tanterv: NAT2007
 
interaktív táblára
Alapváltozat:
web-tankönyv
Alapváltozat:
elérhető
 
Biológia 10. (gimn.)
MS-2641

Az élőlények változatossága

10. évfolyam, 14. kiadás (2017. 07. 19.)
Ingyenes, online hozzáférés a kiadvány digitális változatához, interaktív extra tartalmakkal.
 
szerző:
 
kód: MS-2641
ára: 1 840 Ft
méret: B5, 232 oldal
tanterv: NAT2007
OM engedélyszám: TKV/5320-5/2013
 
Kapcsolódó kiadványok
interaktív táblára
Alapváltozat:
Extra tartalom:
web-tankönyv
Alapváltozat:
elérhető
Akciós csomagban:
Díjak

A könyv amellett, hogy teljes értékű gimnáziumi alaptankönyv, az emelt szintű érettségi anyagát is tartalmazza.

A tipográfiailag jól elkülönített emelt szintű részek elhagyásával kapott szöveg is összefüggő, így a könyveket azok a tanulók is jól használhatják, akik az alapkövetelményeknek kívánnak megfelelni.

 
Biológia 10.
MS-2622

Tankönyv - Az ember életműködése. Az öröklődés alapjai

10. évfolyam, 12. kiadás (2013. 07. 15.)
Ingyenes, online hozzáférés a kiadvány digitális változatához, interaktív extra tartalmakkal.
 
 
kód: MS-2622
ára: 1 690 Ft
méret: B5, 160 oldal
tanterv: NAT2007
 
Kapcsolódó kiadványok
interaktív táblára
Alapváltozat:
Extra tartalom:
web-tankönyv
Alapváltozat:
elérhető
Akciós csomagban:
Díjak
A Biológia 10. tankönyv testünk működéseinek titkait tárja fel. Segít kialakítani az egészséges életvitel szokásrendszerét, tudatosítja az egészségkárosító hatásokat, megismerteti a betegségek kezelésének, valamint megelőzésének módjait. A tananyag feldolgozása során fontos szerepet kapnak a változatos módszertani eszközök: a feladatmegoldások, ábraelemzések, az önállóan elvégzett megfigyelések, kísérletek, majd azok elemzéséből és a tanult ismeretekből az összefüggések, ok-okozati kapcsolatok feltárása.
A szerzők nagy gyakorlattal rendelkező pedagógusok, ami a könyv nyelvezetén és felépítésén is jól érezhető. A tananyag olvasmányos stílusban íródott, a szinte személyes, magyarázó hangnem az egyéni tanulást is segíti, ugyanakkor az érdeklődő tanulók biológiai szemléletének fejlesztéséhez is megfelelő mennyiségű háttérinformációt nyújt. A kötet színes ábraanyaga részletesen bemutatja a sejtek, szövetek, szervek felépítését, működését és a biológiai folyamatokat. A tanulást segítik a leckék és a fejezetek végén található ellenőrző és összefoglaló kérdéssorok is.
 
Biológia 10.
MS-2822

Munkafüzet - Az ember életműködése. Az öröklődés alapjai

10. évfolyam, 2. kiadás (2013. 07. 11.)
 
 
kód: MS-2822
ára: 940 Ft
méret: B5, 112 oldal
tanterv: NAT2007
 
Kapcsolódó kiadványok
interaktív táblára
Alapváltozat:
web-tankönyv
Alapváltozat:
elérhető
 
Biológia 11. (gimn.)
MS-2642

A sejt és az ember biológiája

11. évfolyam, 14. kiadás (2017. 08. 09.)
Ingyenes, online hozzáférés a kiadvány digitális változatához, interaktív extra tartalmakkal.
 
szerző:
 
kód: MS-2642
ára: 1 990 Ft
méret: B5, 320 oldal
tanterv: NAT2007
 
Kapcsolódó kiadványok
interaktív táblára
Alapváltozat:
Extra tartalom:
web-tankönyv
Alapváltozat:
elérhető
Akciós csomagban:
Díjak

A könyv amellett, hogy teljes értékű gimnáziumi alaptankönyv, az emelt szintű érettségi anyagát is tartalmazza.

A tipográfiailag jól elkülönített emelt szintű részek elhagyásával kapott szöveg is összefüggő, így a könyveket azok a tanulók is jól használhatják, akik az alapkövetelményeknek kívánnak megfelelni.

 
Biológia 12. (gimn.)
MS-2643

Az életközösségek biológiája. Az evolúció és az öröklődés

12. évfolyam, 12. kiadás (2017. 07. 19.)
Ingyenes, online hozzáférés a kiadvány digitális változatához, interaktív extra tartalmakkal.
 
szerző:
 
kód: MS-2643
ára: 1 690 Ft
méret: B5, 208 oldal
tanterv: NAT2007
OM engedélyszám: TKV/802-13/2012
 
Kapcsolódó kiadványok
interaktív táblára
Alapváltozat:
Extra tartalom:
web-tankönyv
Alapváltozat:
elérhető
Akciós csomagban:
Díjak

A könyv amellett, hogy teljes értékű gimnáziumi alaptankönyv, az emelt szintű érettségi anyagát is tartalmazza.

A tipográfiailag jól elkülönített emelt szintű részek elhagyásával kapott szöveg is összefüggő, így a könyveket azok a tanulók is jól használhatják, akik az alapkövetelményeknek kívánnak megfelelni.

 
Biológia feladatgyűjtemény 11-12.
MS-3153

Közép- és emelt szintű érettségihez

11-12. évfolyam, 5. kiadás (2017. 08. 22.)
Ingyenes, online hozzáférés a kiadvány digitális változatához, interaktív extra tartalmakkal.
 
 
kód: MS-3153
ára: 2 980 Ft
méret: B5, 480 oldal
tanterv: NAT2007
 
Kapcsolódó kiadványok
interaktív táblára
Alapváltozat:
Extra tartalom:
web-tankönyv
Alapváltozat:
elérhető
Akciós csomagban:

A könyv elsődlegesen az érettségi vizsgára való felkészülés segítésére készült. Minden középiskolában szereplő témához tartalmaz olyan teszt- és esszéfeladatokat, amelyek az érettségin is előfordulhatnak. A kiadvány mind a tanórai mind pedig az egyéni tanuláshoz is használható, hiszen a témák végén megtalálhatók a feladatmegoldások. Az egy-egy témához tartozó számos feladat a tananyag egészét felöleli, annak minden részletére kiterjed. Így felhasználható a tananyag feldolgozása során is, de segítséget nyújthat az ellenőrzés feladatainak összeállításakor is. A könyv végén található összefoglaló táblázatok pedig a tananyag rendszerezését segítik.

A feladatgyűjtemény szerepel a tankönyvjegyzéken.

 
Biológia érettségizőknek - I. kötet
MS-3155

Tankönyv

11. évfolyam, 5. kiadás (2017. 10. 17.)
Ingyenes, online hozzáférés a kiadvány digitális változatához, interaktív extra tartalmakkal.
 
 
kód: MS-3155
ára: 2 025 Ft
méret: B5, 200 oldal
tanterv: NAT2007
 
Kapcsolódó kiadványok
interaktív táblára
Alapváltozat:
web-tankönyv
Alapváltozat:
elérhető

A kötethez kiegészítő anyag tölthető le a 2017-es érettségi követelményekhez.


A Biológia érettségizőknek c. kétkötetes kiadvány mind a gimnáziumokban, mind pedig a szakközépiskolákban érettségizők jól használhatják a felkészülésük során. A könyvek szerkezete eltér a hagyományos tankönyvekétől, hiszen az ismereteket nem leckénként, hanem témakörönként tartalmazza. Egységes, következetes szerkezete, megjelenése biztosítja a tantárgy fogalom- és ismeretrendszerének átláthatóságát, az összefüggések megértését, a tantárgyon belüli koncentrációt.

A könyv egyaránt használható a tanórákon és az otthoni, illetve önálló tanuláshoz is. Bármely középiskolás biológia tankönyv hasznos kiegészítője lehet.

A felkészülő diákok eredményesen használhatják, hiszen

  • a témák bevezetőjeként pontos tájékoztatót ad a közép- és emelt szintű követelményekről;
  • minden ismeret egy helyen található meg, aminek az elsajátítása az eredményes vizsgához szükséges;
  • utalásokat tesz arra, mely anyagrészek átismétlése szükséges az adott témához;
  • a gazdag képi illusztráció által a vizuális alkatú diákok is sikeresen használhatják;
  • tartalmazza a legfontosabb vizsgálatok, kísérletek leírását;
  • a közép- és emelt szintű anyag tipográfiailag jól elkülönül;
  • biztosítja a tanórákon a differenciálás lehetőségét.

Az első kötet 6 fejezetben 41 tematikus egységre bontva tekinti át az érettségin előforduló növénytani, állattani, etológiai, sejtbiológiai, valamint embertani ismereteket. Ezeken belül kiemelt hangsúlyt kaptak azok a témák, amelyek ugyan a középiskolás tantervekben kisebb súllyal szerepelnek, azonban az érettségi követelményrendszerben részletesebben jelennek meg. Ennek megfelelően eltérő a kidolgozottságuk: míg egyesek a teljes anyagot tartalmazzák, addig mások inkább vázlatosak, az anyag átismétlését segítik. A könyv minden eleme a minél eredményesebb felkészülést szolgálja.

 
Biológia érettségizőknek - II. kötet
MS-3156

Tankönyv

12. évfolyam, 3. kiadás (2015. 10. 13.)
Ingyenes, online hozzáférés a kiadvány digitális változatához, interaktív extra tartalmakkal.
 
 
kód: MS-3156
ára: 2 025 Ft
méret: B5, 208 oldal
tanterv: NAT2007
 
Kapcsolódó kiadványok
interaktív táblára
Alapváltozat:
web-tankönyv
Alapváltozat:
elérhető

A kötethez kiegészítő anyag tölthető le a 2017-es érettségi követelményekhez.


A Biológia érettségizőknek c. kétkötetes kiadvány mind a gimnáziumokban, mind pedig a szakközépiskolákban érettségizők jól használhatják a felkészülésük során. A könyvek szerkezete eltér a hagyományos tankönyvekétől, hiszen az ismereteket nem leckénként, hanem témakörönként tartalmazza. Egységes, következetes szerkezete, megjelenése biztosítja a tantárgy fogalom- és ismeretrendszerének átláthatóságát, az összefüggések megértését, a tantárgyon belüli koncentrációt.

A könyv egyaránt használható a tanórákon és az otthoni, illetve önálló tanuláshoz is. Bármely középiskolás biológia tankönyv hasznos kiegészítője lehet.

A felkészülő diákok eredményesen használhatják, hiszen

  • a témák bevezetőjeként pontos tájékoztatót ad a közép- és emelt szintű követelményekről;
  • minden ismeret egy helyen található meg, aminek az elsajátítása az eredményes vizsgához szükséges;
  • utalásokat tesz arra, mely anyagrészek átismétlése szükséges az adott témához;
  • a gazdag képi illusztráció által a vizuális alkatú diákok is sikeresen használhatják;
  • tartalmazza a legfontosabb vizsgálatok, kísérletek leírását;
  • a közép- és emelt szintű anyag tipográfiailag jól elkülönül;
  • biztosítja a tanórákon a differenciálás lehetőségét.

 
Fogalmak és szómagyarázatok a biológia érettségi vizsgához
MS-3154
11-12. évfolyam, 1. kiadás (2009. 04. 30.)
Ingyenes, online hozzáférés a kiadvány digitális változatához, interaktív extra tartalmakkal.
 
 
kód: MS-3154
ára: 2 380 Ft
méret: B5, 176 oldal
tanterv: NAT2007
egyéb tanterv: NAT2012-höz is ajánlott
 
Kapcsolódó kiadványok
A könyv tartalmazza mindazoknak a biológiai fogalmaknak és szakkifejezéseknek a definícióját, magyarázatát, melyekkel a tanulók az általános- és középiskolai tanulmányaik során találkozhatnak. Így eredményesen segítheti mind az órai munkát, mind pedig az egyéni vagy otthoni tanulást. Hasznos segítő lehet természetesen az érettségi vizsgára való felkészülés során is, hiszen minden kifejezés értelmezése egy kiadványban összegyűjtve található meg. A hagyományos lexikoni stílustól eltérően a szómagyarázatok teljesek, ugyanakkor egyszerűek és érthetőek, és utalásokat sem tartalmaznak.
 
Biológiai tesztek középiskolásoknak
MS-3301

Feladatgyűjtemény

9-12. évfolyam, 7. kiadás (2006. 06. 21.)
 
 
kód: MS-3301
ára: 2 240 Ft
méret: B5, 256 oldal
 
Kapcsolódó kiadványok
A kötet 104 darab, a biológia felvételik hagyományos anyagának és módszereinek megfelelő, általában 50 tesztkérdésből álló, átlagosan 30-40 perc alatt megoldható tesztsorozatot tartalmaz. Ezek anyaga teljesen feldolgozza a gimnáziumi biológia tananyagot, és megoldásukhoz a lexikális tudáson túl az összefüggések ismerete és alkalmazása is szükséges. Így a könyv a felvételikre való felkészülés és felkészítés egyik legfontosabb segédeszköze lehet.
 
Biológiai feleletvázlatok felvételizőknek
MS-3247

Feladatgyűjtemény

12. évfolyam, 1. kiadás
 
 
kód: MS-3247
ára: 1 020 Ft
méret: A5, 112 oldal
 
Kapcsolódó kiadványok
 

© MOZAIK KIADÓ - SZEGED, 2017