Ha valaki csupán azt akarja érzékeltetni, hogy ő maga mennyire tájékozott a művészetben, vagy a tudományok valamelyik ágában, tankönyvet írni egyáltalán nem nehéz: csak el kell önteni a tanulókat a korosztály gondolkodásmódjához egyáltalán nem illeszkedő, a gyerekek számára mind stílusában, mind mennyiségében emészthetetlen ismeretanyaggal, és a "produktum" máris előállt. Amennyiben viszont a tankönyvíró célja az, hogy munkája révén a gyerekek hasznos - és tartósan használható - tudáshoz jussanak, a tanulás pedig ne verejtékes és értelmetlen kínlódást jelentsen a számukra, hanem örömmel és kíváncsisággal teli ismerkedést a tankönyvbe rendezett információkkal - a feladat egyszeriben hihetetlenül nehézzé válik. A Szerzőnek nem csak a saját szakterületét érintő kérdésekben kell otthonosan mozognia, de ismernie kell a gyerekek gondolkodásmódját, érdeklődési körét, világképét is; tudnia kell, hogy mivel ébresztheti fel - és őrizheti meg - a tanulók kíváncsiságát, milyen összetételű, stílusú - és mennyi - az az ismeretanyag, ami nem összezavar, és felejtésre késztet, hanem tartósan gazdagítja a személyiséget.
A könyv, amit a kezemben tartok, egy tankönyvcsalád első darabja. Az a címe: A szobrászat, építészet, festészet kincsei. Ötödik osztályos - tehát 11-12 éves - gyerekek számára készült, az őskor és az ókor (Egyiptom, Mezopotámia, a görög világ - Kréta, Mükéné, Athén - és Róma) művészeti alkotásait mutatja be. Azt hiszem, nincsen abban semmi túlzás, ha azt állítom: a Szerző (László János) hihetetlenül nehéz feladatra vállalkozott. Hiszen minden jel arra mutat, hogy a mai - a televízió és a számítógép bűvkörében élő - tizenévesekből aligha lehetséges őszinte lelkesedést kicsiholni az emberiség több ezer éves művészeti alkotásai láttán. László János azonban - a baljós előjelek dacára - kísérletet tesz erre, és én, a könyvet lapozgatva, biztos vagyok benne, hogy sikerül neki. A "stratégia", amit alkalmaz, már az előszóból kiderül: nem oktatni, főként nem kioktatni akar (a szónak hagyományos, "poroszos" értelmében), hanem közös kalandra invitál: "Gyertek - mondja - nyissuk ki, nézegessük egy ütt ezt a könyvet és a benne összegyűjtött csodálatos műalkotásokat". Társául fogadja az olvasót - a tanulót - és aki valóban mellészegődik, biztosan nem bánja meg. A gazdag, jó minőségű igényesen válogatott képanyag lehetőséget kínál arra, hogy felfedezze az őskori és az ókori művész alkotásainak szépségét a Willendorfi Vénusztól Marcus Auréliusz lovasszobráig, és a Szerző egyszerű, világos, lényegre törő magyarázata hozzásegíti ahhoz, hogy a vizuális élmény hasznos és tartós ismeretanyagként raktározódjon el emlékezetében. A korszakokat összefoglaló kérdések és feladatok okosak, körültekintőek, nem csak emlékezésre, de gondolkodásra, munkára is serkentenek. Nem is beszélve a könyv végén található - minden szempontból rendkívül szellemes - keresztrejtvényekről!

Külön szeretnék néhány szót szólni Ábrahám István rajzairól. Első pillantásra különös ötletnek látszik, hogy az őskori barlangrajzok és az ókor klasszikus szobrai, építményei mellett kicsit groteszk, humoros karikatúrák jelenjenek meg. Ábrahám István azonban kifinomult ízléssel és valódi tehetséggel találja meg azt az ábrázolásmódot, ami - ahelyett, hogy leértékelné, nevetségessé tenné az évezredes műalkotásokat - támogatja a gyerekeket az esztétikai érték felismerésében. A 30000 éves bácsi, amint a fatörzsön ülve farigcsálja a Willerdorfi Vénusz terjedelmes idomait, vagy a két és félezer esztendős szobrász, amint a Diszkoszvető hónalját "igazgatja" ("aki" egyébként - látszólag - zsörtölődve néz hátra, mit kalapál rajta ez a pocakos öregúr), valóban mulatságos látvány, de ez - véleményem szerint - egyáltalán nem baj, sőt! Közelebb hozza a gyerekekhez azokat az alkotásokat, amelyek a régesrég elporladt nagyszerű művészek keze alatt megszülettek.
A kiállításában is ízléses - tartalmához méltó megjelenésű - könyvet Bozsik Katalin szerkesztette, borítóját és tipográfiáját Reményfy Tamás tervezte.